Hírek

2017.02.16. 17:25

Szülők táncoltak a bálon

Mezőfalva - Hagyomány Mezőfalván a Petőfi Sándor Általános Iskola szülői munkaközösségének Valentin-napi bálja, ahol mindig az iskola diákjainak műsora alapozza meg a remek hangulatot.

Horváth László

Ahogy az évek során megszokhattuk, az est műsoros részében ezúttal is a művészetoktatásban tanuló gyerekek szórakoztatták a megjelenteket. Közönség elé léptek a 3. és 4. osztályos néptáncosok, a Mezőfalvi Pacsirta énekes formáció, Czuppon Péter felső tagozatos néptáncosai, Balogh Tamara zongorán, Pupp Viktória furulyán játszott, a hagyományőrző német tánccsoport, Koncz Levente szóló tánccal, visszatérő diákként Tarr Petra énekkel és az iskola énekkara két különleges előadással. Utóbbiak a népszerű énekes Alvaro Soler - Sofia című dalát is előadták óriási sikerrel.

A felső tagozatos néptáncos lányok üveges táncát vastapssal jutalmazta a közönség Fotó: Horváth László

A rendezvény fénypontja azonban még mindig nem ez a szám volt, hanem a végzős tanulók keringője. Fegyelmezett, szép táncukkal méltán tették fel a koronát az idei Valentin-napi bálra. Mi más is lehetett volna a rendezvény bulis részének nyitó mozzanata, ha nem a fellépő gyerekek és szülők keringője? Az élmény valószínűleg sokáig elkíséri majd a résztvevőket. A báli hangulat közepette a másfél éve teljesen újjáalakult szülői munkaközösség vezetőjét, Koppányi Pétert kérdeztük arról, miként sikerült az elképzeléseket valóra váltani?

- Másodszor rendeztük Valentin napja alkalmából a szülők bálját, ahol a legnagyobb érték, hogy a gyerekekkel együtt táncolhattunk. Ezek az eseményeink a szórakozás mellett egyben jótékonysági alkalmak is, hiszen a megjelent nagyszámú közönség támogatásával számos közös célt tűzhetünk ki a munkaközösség elé. Külön kiemelhetjük, talán ennél a bálnál tapasztaltuk a legnagyobb összefogást. A hagyományos feladatainkon kívül új eszközökkel is próbáljuk gyarapítani az iskolai ellátást. Tavaly beszerzett, szívritmust is mérő vérnyomásmérő mellé az idén szeretnénk cukormérővel is bővíteni az eszközparkot. A legnagyobb tervünk az iskolai székek felújítása, amelyhez az alkatrészeket - fa ülőke, csavarok, kötőelemek - finanszírozná a szervezetünk. A munkát pedig szülők, gyerekek együtt végeznék - vázolta a terveket Koppányi Péter.

A mezőfalvi iskola szülői munkaközössége sok éve segíti, támogatja az intézményben folyó munkát és a gyerekeket. A szép hagyományt remélhetőleg még sokáig folytathatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!