Hírek

2015.06.04. 13:21

Egy álom vált valóra a Solt és Dunaföldvár között megépült új kerékpárúttal

Dunaföldvár/Solt - Május végén adták át ünnepélyesen a Solt-Dunaföldvár között megépült kerékpárutat, amely a Beszédes József Duna-híd keleti hídfője és Solt központja között vezet.

L. Mészáros Irma

A szeptember végi alapkőletétel után a 207,5 millió forintos beruházással elkészült három kilométer hosszú két és fél méter széles aszfalt burkolatú út építéséhez zömében a volt vasúti töltést használták fel, s átépítették a Kis-Dunán átvezető nyolcvan méter fesztávú hidat is. A kerékpárút az 52-es számú nagy forgalmú úttal párhuzamosan halad, s lehetőséget nyújt a biztonságos közlekedésre. 2000-2001-ben a felújításkor a nagy Duna-hídon már kialakítottak egy - a forgalomtól külön haladó, kerékpározásra alkalmas - széles sávot, amelyre a híd lábától, a déli oldalon a Duna utcából lehet felhajtani.

Kiszli László (b), a kivitelezést végző cég ügyvezetője, Kalmár Pál, Kovács Ernő és Horváth Zsolt
Fotók: Tandari Gábor

Az átadó ünnepségen beszédet mondott Kovács Ernő, Bács-Kiskun megyei kormánymegbízott, illetve Kalmár Pál solti és Horváth Zsolt dunaföldvári polgármester. A szalag átvágása előtt Vass Huba Zoltán solti katolikus plébános megáldotta és megszentelte a kerékpárutat.

A két település polgármestere örömét fejezte ki, hogy uniós és kormányzati támogatással és települési összefogással végre elkészült az út. Bíznak abban, hogy nemcsak a két megye és a két város lakói közötti kapcsolatot erősödik, hanem a kerékpáros turizmus is fellendül.

Mint Szlobodnyik László, a Dunaföldvári STE kerékpáros szakosztályának vezetője lapunknak elmondta, régi vágyuk vált valóra. A kerékpárút korábbi tervei már 2006 körül elkészültek, de a megváltozott pályázati feltételeknek megfelelően 2011-ben át kellett dolgoztatni. Ezt az önkormányzatok nem tudták finanszírozni, így gyűjtést szerveztek. Magánszemélyektől és cégektől hatszáz-ötvenezer forint jött össze. Nehezítette a megvalósítást, hogy a korábbi vasúti pálya MÁV-tulajdon volt. Sok hivatalt megjárva végül sikerült elérni, hogy a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. visszavette a területet, s üzemeltetésre átadta Solt önkormányzatának. Így már megszerezhették az építési engedélyeket, amellyel a következő pályázaton nagyon előkelő helyen szabad utat kaptak, és kétszázmillió forintot nyertek. A két település képviselő-testülete megszavazta a hiányzó hét és félmillió forintot.

A kivitelező Soltút Kft. folyamatosan és a tervek szerint haladt a munkával. A Kis-Duna hídról a szakértők a munkák megkezdése előtt kimondták, hogy statikailag alkalmas a kerékpáros forgalom lebonyolítására. Az építmény lefestése nem szerepelt a pályázatban, de a hídon végzett munkák így is ötvenmilliót nyeltek el. Faburkolatot és korlátot is kapott az átkelő. A cég tartotta az ütemtervet, s május eleje óta már használják is a kerékpárutat a két város lakói. A két önkormányzat együttműködési megállapodást kötött, megosztva vállalva az üzemeltetést és a karbantartást.

Szlobodnyik László szerint az út jó minőségű, egyenletes, sima, eső után is végignézte, sehol nem állt víz. Még hiányzik egy-két jelzőtábla. Fontos ezeket elhelyezni, hiszen a horgásztanyáról vagy a sóderrakodóról kihajtó autók, teherautók nem veszélyeztethetik a kerékpárosok testi épségét. Információs táblákra is szükség van a város területén, hogy bárhonnan érkezik a kerékpáros, tudja, hol kell felhajtani a hídra.

Ez a kerékpárút kapcsolódva a Duna-menti nemzetközi kerékpárúthoz, az Európát átszelő EuroVelo 6. számú úthoz a világot járó biciklisek körében is népszerű lehet.

Az ünnepséget követően a DSTE Kerékpáros Szakosztály szervezésében minitúrán vehettek részt a jelenlévők a Horgásztanya Solt Beszédes József Duna-híd Horgásztanya útvonalon. Ez a minitúra a Magyar Kerékpáros Szövetség Bringázz munkába elnevezésű mozgalma keretében zajlott. A hat és fél kilométeres túrát teljesítő, regisztrált kerékpárosok között - csaknem kilencvenen voltak - a DSTE ajándékaként a kerékpárhoz szükséges kellékeket sorsoltak ki. A fődíjat, a Bike & Byte által felajánlott kerékpárt a solti Bús Imre nyerte.

A két szomszédvár lakói örömmel használják az új utat. Pünkösdkor például egy önkéntes autós negyvenkét kerékpárost számolt meg. Kiváló lehetőséget biztosít az út kicsiknek és nagyoknak, családoknak, hobbibringásoknak, a Kis-Dunára igyekvő horgászoknak, s talán a Szelidi-tóra, vagy távolabbi célállomások felé tekerő turistáknak. De a sportos szemléletűek munkába, iskolába járását is megkönnyíti, sőt a futás szerelmeseinek is remek terep.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!