Hírek

2013.06.20. 19:38

Szép hely, csak sűrűn látogatja az áradás

Megállta a helyét a gátrendszer a kisvárosnál, de így is sok gondot okozott, főleg a hullámtérben álló házaknál. Ott sokáig tart az újjáépítés.

Pekarek János

Adonynál baj nélkül vonult le az új évszázad rekord árvize, mondta Ronyecz Péter polgármester szerdán.A várost védő gátrendszer megállta a helyét – igaz, hogy a hatalmas víztömeg nyomása miatt két helyen is keletkezett kisebb buzgár.

Ezeket azonban sikerült kézben tartani, nem okoztak bajt. Egy Táncsics utcai ház konyhájának padlója alól azonban a szivárgó víz így is kimosta a talajt: a padló beomlott.

Sokkal nagyobb kár érte viszont azoknak a hullámtérben lévő üdülőknek és azokból lakóépületekké átalakított házaknak a lakóit, akiknek el is kellett hagyniuk otthonaikat az áradás közeledtével. Mint Pischek Jánosnak és feleségének.

Pischek János és felesége elöntött és szárazra került házuknál (Fotó: Lázár Zsolt)

Így jár, aki annyira szeret horgászni, hogy a budapesti Margitsziget partja már nem is jó neki...

Ez így kicsit kárörvendően hangzik, holott egyáltalán nem arról van szó. Pusztán arról, hogy Pischek János, aki az elsők között költözött vissza adonyi ártéri házába az áradás után, már az ötödik vagy hatodik árvizet csinálja végig ott, nagyon hasonló eredménnyel.

A korábban Pesten élő, már nyugdíjas asztalos és nyomdász felesége 1986 óta használja az igen szemrevaló (nagyrészt maguk építette) kis házat az adonyi révnél, pecázáshoz. 1995-ben végleg oda is költöztek, feladva fővárosi lakásukat. Később fiúk is követte őket: szerencsére ő a város védett részén vett házat. Abban húzta meg magát az idős házaspár az áradás idejére.

Miután immár igen nagy gyakorlattal kirakodtak a pincékből, a földszintről, amit csak lehetett: föl az emeletre.A macskákat bezárták az emeleti előszobába – aztán sóhajtva magára hagyták a házat. Ami egyébként szemre nagyon jól megállta a helyét az árhullámok között is. Viszont a két pince megtelt vízzel, a földszinti nyári konyhát is ellepte az ár, nem is beszélve a frissen felépített kis melegházról, amiből ki kellett szedni a paradicsom- és paprika-palántákat. Ottjártunkkor még nem tudta Ilonka néni, hogy viszszaültethetők lesznek-e?

Hatalmas pakolásban lesz még napokig a házaspár – de nem bánják. Mint mondják, selejtezik, ami tönkrement: legalább a következő árnál már nem kell rakosgatni...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!