Százszorszép történet!

Most ne egy kontrollálatlan férfiasságú, huncut emberre gondoljanak, aki gyermekek tucatjait hagyja maga után. (Bár János teljesen egészséges, valamint fejlett humorú férfiú.)

Az első mondatba foglalt megállapítás mégis igaz. Ő ugyanis a szó szoros értelmében megszámlálhatatlan növénnyel gazdagította közös lakhelyünket.

Vagy harminc éve feltűnt neki, hogy itt alig van százszorszép - holott az nagyjából a legközönségesebb pázsitvirág, másutt tíz- és százezrével virít.

Nosza, hátizsákot öltött, felutazott Budapestre, ott egy kis kockázattal a belvárosi virággruppból összegyűjtött egy csomó százszorszépet, hazahozta, majd a Duna-parton elültette őket.

- Előbb csak lent, a parton jelentek meg az új százszorszépek, majd szépen, lassan feljutottak a városba is, ahogyan a szaporítóanyagot a szél és a járókelők felhordták - meséli János. - Jó volt nézni az elszaporodásukat!

És már ebből is érezni, hogy ő nem egy-két napban, hétben vagy hónapban gondolkodik. Hanem legalábbis évtizedekben.

Harmati úr szobafestőként végzett, majd takarítómunkás lett, végül pedig munkanélküli. Idős édesanyjával él a Bocskai utca egyik őslakosaként. Felmenői Izsákról és Gyomaendrődről vándoroltak a városba. Neki a biológia volt a kedvenc tantárgya.

- Jó lenne valamit magunk után hagyni, nem? - teszi fel a választ sem igénylő kérdést. -Úgy, hogy ne csak holnap vagy holnapután emlékezzenek ránk, hanem akár évtizedek múltán is, ha nem is név szerint. Úgy sem az a fontos.

János agya rendkívül fürgén - de a megszokottól teljesen eltérő útvonalakon jár. Beszédmódja ezért tűnik akadozónak: két kimondott szó között olyasmiket fontol meg, amik másnak talán eszébe sem jutnának.

De nekem legjobban a génszaporító tevékenysége tetszik! Ami közel sem csak Dunaújvárosra vonatkozik. Megtörtént vele, hogy túrázni ment Ferihegy környékére - és egy mellékutcában dús törökmogyoró bokrokra lelt. Teleszedte zsebeit a terméssel, majd több kilométerrel odébb, a kopár földön elültette őket maga után. Ha már névrokona a Juliskával együtt ismert mesehősnek...

Egyik szép tette az az eperfa, amely a helyi Dózsa szobor mellett terebélyesedett látványossá. Embermagasságú suhángként mentette ki fojtogató akácerdőből, és ültette oda. Ma már a fáról hullajtott utód is ott nő.

- Az a lényeges, hogy magról szaporodjanak, ha elég erősek hozzá! - jelenti ki János, és tőle, egy Bibliaolvasó, istenfélő közösség tagjától a mag kifejezést joggal érezzük több- és mélyértelműnek.

Ma már az erdészek is kihagynak helyet neki, ahova magjait hozhatja...