Hírek

2017.02.19. 17:21

Sport, érték, közösség - remek hangulat a kulcsi sportbálon

Kulcs - A helyi sportélet egyik legfontosabb közösségi rendezvényének adott otthon szombaton a település iskolája.

Szabó Szabolcs

- Bár bíztunk benne, minket is meglepett, hogy ilyen sokan jöttek el az idei sportbálra, amelyet tavaly szerveztünk meg először, már akkor bevallottan hagyományteremtő jelleggel. Egy éve több mint százan voltunk, most pedig jóval kétszáz fölött jöttünk össze itt a település tornatermében. Úgy gondoljuk, ez a szám is jelzi, hogy itt Kulcson megpróbálunk igazi közösségként működni, gondozni és fejleszteni a helyi kezdeményezéseket - mondta el lapunknak bál szervezőcsapatának két lelkes tagja Hegyi Zita és Posch Csilla.

 

- A Kulcs Sportegyesület a településünk legnagyobb szervezete, amely pártolókkal, szülőkkel együtt mintegy háromszáz embert jelent. Az önkormányzat is mindent megtesz annak érdekében, hogy támogassa az egyesület törekvéseit, és a fiatalok és a családok számára megfelelő sportolási lehetőségeket kínáljon - tette hozzá Jobb Gyula, Kulcs polgármestere.

- Külön öröm számunkra, hogy ilyen sokan megmozdultak felhívásunkra. A báli jótékony forintok is nagy segítséget jelentenek majd abban, hogy még idén gyarapodjon az egyesület: szeretnénk egy új kisbuszt, amely főként az utánpótlást szolgálná majd ki - adta meg a közösségi összefogás fő célját Ecsődi Kálmán, az egyesület elnöke.

A szervezőcsapat egy része a felcseperedő utánpótlással a gyerkőcök rajzaiból összeállított kiállítás előtt

Dr. Menyhárt Ferenc kifejtette: a felnövekvő generáció számára a legfontosabb, hogy milyen mintát lát maga előtt:

- Mi itt, Kulcson arra törekszünk, az ilyen rendezvényeken keresztül is, hogy a családok szerves, egymásért tenni akaró, aktív közösséget alkossanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!