Hírek

2010.02.23. 03:29

Sakk, az emberformáló játék

Jegyezzük meg jól a helyszínt és dátumot: Cappelle la Grande (Franciaország), 2010. február 20., szombat, nemzetközi nyílt sakkverseny. A fehérvári Szabó Krisztián Fejér megyei sakkozóként, elsőként megszerezte a nagymesteri címet. Hosszú és eredményes pályafutás vezetett idáig. Megyénkben sok a tehetség, de van-e jövője, megfelelő háttere a sakknak.

Matók János

- Hatéves voltam, amikor édesapám vásárolt egy számítógépet, s azon a játékok között megtaláltam a sakkot. Nagyon megtetszett, és amikor délutánonként az óvodából hazavittek, naponta legalább ötvenszer játszottam. Ott tanultam meg a lépéseket, hiszen a gép pogramja nem engedett szabálytalanul lépni. Ez hosszú ideig így történt, édesapám akkor figyelt fel arra, hogy mennyire szeretek játszani - mesélt a kezdetekről Szabó Krisztián. - Értett a sakkhoz, így elkezdett tanítgatni. Közben egy idő után már rendszeresen legyőztem a gépet, majd apu elvitt a Fehérvár SE-hez, ahol Botos Ferenc volt az első edzőm, miközben a Németh László Általános Iskolában Peresztegi Nagyné, Klárika néni szakkörébe is eljártam. Aztán 1998-ban kerültem a paksi klubhoz, Magyarország legjobb utánpótlásnevelő klubjához. Ott előbb Molnár Béla, majd Orsó Miklós volt az edzőm, míg 2003 óta az a Hazai László mesteredző készít fel, aki a többi között a világhírű Polgár Judittal, a Világkupa-győztes Borisz Gelfanddal, az egyaránt ifjúsági világbajnok és felnőtt olimpiai csapattag Ács Péterrel és Berkes Ferenccel is foglalkozik. Az NB I-es csapatbajnokságban a Paksi ASE, míg az egyéni versenyeken 2009 decembere óta a fehérvári Vesta Sport színeiben veszek részt.

Eredményes utat tett meg a nagymesteri címig az 1989 június 21-én született Krisztián a különböző korosztályokban: hatszoros magyar bajnok, háromszoros Európa-bajnok, kétszeres világbajnoki ezüst- és egyszeres vb-bronzérmes, egyéniben és csapatban, a rapiddal együtt.

De milyen jövő előtt áll?

- A sakkozóknál a nagymesteri fokozat a legmagasabb cím. Amennyiben a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) legközelebbi kongresszusán a minősítő bizottság jóváhagyja, akkor Krisztián Élő-pontszáma 2518 lesz. A következő cél egyértelmű: 2600 fölé jutni, amivel már olimpiai csapattag is lehet. A mostani teljesítménye régóta érett, hiszen rendkívül céltudatos, tudja, mit akar, mindent ennek rendel alá, s ilyen szempontból kimagaslik a magyar mezőnyből. Ideális alany, a jövője kristálytiszta, nagyon jó eredményei lesznek - mondta Szabóról Hazai László mesteredző.

Megyénkben Pais Nimród (Fehérvár SE) volt az első, aki még az 1970-es évek végén magyar mesteri címet szerzett. Klubtársa, Horváth Miklós FIDE-mesteri címmel bír, míg Mátrahalmi Tibort (MÁV Előre SC) egy pont választja el ettől. Viszont rengeteg a mesterjelölt: Akóts Gábor csillagsakk világbajnok, Pribék László és Nádi Ferenc (mind MÁV Előre SC), Papagorasz Takisz, Jánoshalmi Attila, Kiss Viktor, Botos Ferenc, Keszi János és Kadlicskó József (mind Fehérvár SE), Katona Ferenc, Osztobányi Zoltán, ifj. Mohácsi András és Csernyicky László (mind Dunaújvárosi Főiskolai Diák Sakkegyesület), Sarok Péter (Mór). A hölgyeknél megyénkből a dunaújvárosi származású Grosch Máriát, az ifjúsági bajnok, majd felnőtt válogatott versenyzőt, a szintén egykori újvárosi női nemzetközi mester Csatári Mariannt, a Polgárdiban élő és edzősködő női nemzetközi mester Makainé Kiss Fernandát, az etyeki női FIDE-mester Németh Máriát, a fehérvári női FIDE-mester Dudás Esztert, valamint a szintén fehérvári női I. osztályú sakkozót, Mányoki Annát említhetjük meg, a teljesség igénye nélkül. Sokakban felmerülhet a kérdés: valójában tömegsport a sakk. Az igazolt versenyzőkhöz mérten, a megyei diákolimpiák tekintetében az, hiszen évente százas nagyságrendekben mozgatja meg a tanulókat. De nagyon sok településen, baráti társaságban, kiskocsmákban előbb vagy utóbb előkerül a sakktábla. Legfeljebb nem olyan felkapott, mint napjaink pénzkereseti forrása, a póker. A sakk nem az erőszakos emberek sportja, s talán ez is az egyik oka annak, hogy a támogatottsága meglehetősen csekély. Csak egy példa: a Fejér Megyei Sakk Szövetség tavaly 170 ezer forint támogatásban részesült, miközben 900 ezer forint volt a költségvetése. Talán többet érdemelne... Nagyon sok településen, kiskocsmákban, baráti társaságokban, előbb vagy utóbb, általában előkerül a sakktábla

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!