Hírek

2014.12.22. 19:05

A Duna csendes lesz

Tudjuk, hogy nem tartozik a decemberi népszokások közé a folyóparti séta. De, akinek kedve van rá...

Pekarek János

Az biztos, hogy karácsony idején, az ötnapos ünnep során nem kell árvíztől tartanunk... Igaz, hogy ez egyben azt is jelenti: romantikus hajó- és csónakkirándulásokat is ritkábban tehetünk a városunk alatti Dunán – de ez amúgy sem része a magyar folklórnak decemberben.

Mivel azonban az időjárás-előrejelzés nem mutat csikorgó fagyot és orkánerejű szelet, elméletben nincs kizárva a csendes folyóparti andalgás, kettesben vagy családi körülmények között. Ennek gyakorlati akadálya sem lesz.

A kavicshajigáláshoz viszont elég sokat kell gyalogolni a vízig, ráadásul az ártéri köveken keresztül. Így talán jobban megfigyelhető lesz a vízparti élővilág azoknak, akik erre kíváncsiak.

A napokban elég érdekes hidrológiai jelenséget tanulmányozhatnak majd a Duna-parti kirándulók. A hydroinfo internetes portál jelentése szerint ugyanis december 22-én, hétfőn reggel 81 centimétert mutatott a vízmérce a városunk alatti parton.

Ez keddre az előrejelzések szerint hipp-hopp, húsz centimétert emelkedik, azaz eléri a 101 centimétert – márpedig ekkora ugrás elég ritka a vízszintben. Talán csak árvíz esetén – amiről viszont most szó sincs. Szerdán is megmarad a 101 centi, majd csütörtökre 90 centiméterre esik vissza, hogy pénteken már 78 centin legyen, azaz három centiméterrel alacsonyabban, mint ahogyan a mini árhullám előti napon, azaz hétfőn.

Szombaton viszont még tovább csökken: 69 centiméterre. Sőt, vasárnap már csak 65 centit fog mutatni a mérce, ha a szakemberek előrejelzése beválik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!