Saját lábra állt a Dunaferr - Evgeny Tankhilevich eredményekről, tervekről, Vasasnapról

A szakértők szerint az acélpiac Európában egyre zsugorodik, a túlkínálat erősödik, az árak esnek, a gyártók bajban vannak. A kínai gazdaság fejlődése lassult, s ez hatással van a világ acélfelhasználására, így Európában is csökkent az acél késztermékek látszólagos felhasználása, európai kapacitásaik csökkentésére, részleges vagy teljes bezárásra késztetve a legnagyobb gyártókat is. A szakértők évek óta „szerkezeti átalakulásokat” tartanak szükségesnek.

– Hogyan értékelné röviden a Dunaferr előző évét?

– Az a benyomásom, hogy amikor elkezdődik a következő év, az előző már nem is tűnik olyan rossznak. Az elmúlt évben pozitív üzemi eredményt értünk el, ugyanakkor ez az enyhe pozitívum nem elég ahhoz, hogy beruházásainkat az eltervezett ütemben valósítsuk meg. Egyfajta pozitív dinamika látható a cég működésével kapcsolatban is, abban a tekintetben, hogy a nagyon nagy mínuszok után 2011 óta csökkenő veszteségek mutatkoznak és 2014-ben ezek után sikerült az „enyhén” pozitív eredményt elérni. Az elmúlt három évben azonban annak köszönhetjük, hogy nem jutottunk Szmederevo sorsára, hogy a tulajdonosok finanszírozni tudták veszteségeinket.

– Az már látszik, hogy a meleghengerműi beruházások nem a tervezett ütemben haladnak...

– Ebben sok tényező játszik közre, a pénz csak az egyik. Vannak ugyanis olyan beszállítók, akikkel már hosszú ideje tárgyalunk, de nem hajlandóak ugyanolyan feltételekkel visszatérni a meleghengerműi beruházás befejezéséhez, mint korábban. Az előkészületeket elvégeztük ahhoz, hogy meglegyen a nagy leállás. Ebben az évben azonban nem lesz lehetőség, hogy erre sor kerüljön, a projektet jövő tavasszal fejezzük be. Bízunk abban, hogy addigra tudunk annyit „kitermelni”, hogy finanszírozni tudjuk ezt a beruházást.

Evgeny Tankhilevich: „Ez az első olyan év, amikor nem kérjük a tulajdonostól, hogy nyújtson segítő kezet és bízunk abban, hogy elegendő lesz az, amit mi kitermelünk, hogy fenntartsuk magunkat. Nem is tudunk kérni tőlük, mert nincs rá lehetőség...”
(Fotó: Ady Géza)

– Az egyes nagyolvasztó átépítése után mi a helyzet a kettessel?

– Ebben az évben végrehajtjuk. Az előkészületek teljes gőzerővel folynak. Helyes volt a döntés még az elmúlt évben, hogy a cégnél fenntartjuk az integrált acélgyártást, így a folyékony fázist is. Többek között ennek a döntésnek az eredményeként tudjuk kitermelni azt a hasznot, amelyből a kettes kohót fel tudjuk újítani.

– Megkerülhetetlen kérdés: az ukrán-orosz konfliktus hogyan befolyásolja a cég energiabiztonságát, alapanyag ellátását, egyáltalán a működését?

– Már maga az negatív helyzet, ha egy szomszédos országban háborús konfliktus van. Figyelembe véve a Dunaferr sajátosságait mindez hatványozottan hat ránk. Cégünk az orosz és ukrán részvényesek tulajdonában van és még mindig Ukrajnából irányítják. Az alapanyagok közül a vasérc, a pellet és a koncentrátum felének a beszállítása Oroszországból és Ukrajnából történik. Az alapanyagok másik fele Brazíliából és Kanadából érkezik. Két fő negatív tényezőt tudnék megemlíteni. Az egyik az, hogy az alcsevszki kombinátból nem tudnak bugát szállítani nekünk. Amikor az I-es kohót felújítottuk, akkor ebből a termeléskiesésből adódóan a hiányzó buga mennyiségét onnan tudtuk pótolni egy bizonyos mértékig. Ahhoz, hogy a piacról tudjunk kiegészítésként bugát venni, nincs elég forrásunk. Így jelenleg a gyár kapacitásának kétharmadán tud dolgozni. A másik gond az, hogy a hitelezés megszűnt az orosz cégek számára az ismert szankciók miatt. Azzal, hogy büntetik az orosz tulajdonú cégeket, ez ebben az esetben egy magyar vállalaton csapódik le.

– Adódik a kérdés, hogy akkor miből finanszírozzák a céget?

– A banki finanszírozási lehetőségek „zárva vannak” a Dunaferr számára, ezért csak saját erőből tudjuk megteremteni a beruházásaink forrását. Ez az első olyan év, amikor nem fogjuk kérni a tulajdonost, hogy nyújtson segítő kezet és bízunk abban, hogy elegendő lesz az, amit mi kitermelünk, hogy fenntartsuk magunkat. Nem is tudunk kérni tőlük, mert nincs rá lehetőség. Költséggazdálkodásunk szempontjából például jó az, hogy a szén és az érc ára csökkent, mert ez nálunk, ahol létezik folyékony fázis, gyorsabban és rugalmasabban meg tud jelenni az acél árában, nem úgy, mint azoknál a hengerműveknél, amelyek mögött nem áll integrált acélgyártás.

– A költségek kétharmadát az alapanyagok, az energiaárak adják. A költségcsökkentés része ezek mellett a személyi jellegű ráfordítások csökkentése is. Mennyivel hatékonyabb az, hogy a létszámleépítés helyett áttértek a kiszervezésekre?

– A leépítés mindig fájdalmasabb, mint a munkáltató személyében történő változás. Mind anyagi, mind morális szempontból nehéz folyamat az emberek leépítése. Családfenntartás, adott esetben hitelek törlesztése, az anyagi biztonság kerülhet veszélybe. Tudjuk azt, hogy ezek a kisebb cégek, amelyek részt vesznek a kiszervezésben, hatékonyabban tudják arra a specifikált területre elvégezni a munkát, a tevékenységek optimalizálását, mint mi, hiszen ők nem minden esetben csak nekünk szolgáltatnak. Legyünk reálisak: nem lehet mindenkor és mindenben azonos a dolgozói és az üzleti érdek, persze meg kell találni a kapcsolódási pontokat. Folytatnunk kell az optimalizációs folyamatot, mert el kell érnünk e tekintetben is a versenytársak szintjét.

– Egy ekkora cégnek együtt kell működnie a környezetével. Itt a kormányzati és önkormányzati kapcsolatrendszerre gondolok...

– Jó munkakapcsolatot sikerült kialakítanunk az állami apparátus minden szintjével, a kormányzati, a minisztériumi, a megyei és a városi vezetéssel egyaránt, amelyben konstruktív és segítőkész partnerekre találtunk dr. Dorkota Lajos, dr. Galambos Dénes és Cserna Gábor személyében. Sajnos azonban nem tud annyit tenni az állam, mint amennyit szeretnénk, hiszen az ő kezük is meg van kötve az EU-s normák miatt. Szerettek volna nekünk hitelt folyósítani, de mivel szankcionálva vagyunk, nem tudjuk ezt a hitelt elfogadni. Minden szinten folytatni fogjuk az együttműködést, hiszen lehetőség van még a kölcsönösen hatékony és eredményes együttműködésre, többek között az adózás, illetve a széndioxid kvóta szempontjából. A környezetvédelemben is vannak olyan területek, amelyeken együtt tudunk működni. És egyértelmű számunkra, hogy az állam érdekelt abban, hogy mint munkáltató megmaradjunk, biztosítsuk a foglalkoztatottságot.

– Fontosnak érzik, hogy részt vegyenek a városi sportéletben is?

– Az elmúlt év volt az, amikor a futsallal visszatértünk a sport vérkeringésébe. Névadó szponzorai lettünk a Dunaferr-DF-RenAlpin sportklubnak, és elköteleztük magunkat velük a következő három évre is. Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a dolgozóink, és a dunaújvárosi lakosok ki tudjanak menni ezekre a mérkőzésekre, és ott jól érezzék magukat.

– A szakszervezetek és a menedzsment sok mindenben nem ért egyet, de kapcsolatuk konstruktívnak tűnik. Összeszoktak?

– A 2013 februári sztrájk óta folyamatosan javulnak kapcsolataink a szakszervezetekkel. Van egy hároméves aláírt kollektív szerződésünk, és ha minden rendben lesz, akkor erre az időszakra nem lesz komolyabb szociális nehézség, konfliktus. Nem várom azt, hogy egyet fognak érteni a szervezeti módosítással, összeolvadással, a létszám-optimalizálással, főleg az adminisztráció területén, és a kiszervezésekkel, de a törvény előírásai és a kollektív szerződés szabályai szerint folyamatosan konzultálunk velük.

– Szombaton Vasasnap. Készül valamivel?

– A Vasasnap a családok és a cég közös ünnepe. Az összetartozás, a közösséghez való tartozás napja. Magyar nyelven fogok köszöntőt mondani, nagyon készülök rá. A korábbi évektől eltérően az idei évben már másodszor nem újévkor, hanem itt a nagy plénum előtt adjuk át a Dunaferr egyik legrangosabb kitüntetését, a Borovszky-díjat.

– Szokott-e főzni? Mi a kedvenc étele?

– Főzni nem szoktam, de nagyon szeretem a halászlét, a pörköltet, a libamájat és ki ne felejtsem, a lecsót!