Hírek

2017.06.07. 18:35

A baracsi horgászok dacoltak a széllel is a hét végén

Baracs - Az idei első megmérettetésre huszonöten neveztek, ahol Ivacs Martin a verseny első helyezését, s a legnagyobb halfogónak járó díjat is bezsebelte.

Horváth László

Mit szeret a baracsi horgász a legjobban? Nem, nem a halat, hanem a hasát, meg a boltos lányok pörköltjét! A baracsi horgászegyesület tagjai azért tették a szokásos szombati napról vasárnapra a versenyt, mert a boltos lányok csak a hét utolsó napjára tudták vállalni, hogy megfőznek a társaságnak. Amúgy pedig remek programnak bizonyult a baracsiak első tavaszi horgászviadala. Ragyogó napsütésben kissé szeles időjárás nehezítette a rajthoz állók eredményességét. Ám halak és a horgászat szerelmesein nem lehet kifogni holmi kis széllel, így ezúttal is kitűnő hangulatú pecaversenyen dőlt el az elsőség sorsa.

Az idei pünkösdi horgászversenyen Ivacs Martin minden kupát és aranyat begyűjtött, mivel övé lett a legnagyobb halat fogónak kijáró díj is. A sorban másodikként Kiss Ferenc, harmadikként Nagy Béla követte a baracsi tó bajnokát.

Hogy a verseny közben feltálalt "boltos lányok pörköltje" ízlett-e a horgászoknak, arról nem jutott el lapunkhoz információ. Igaz, arról sem, hogy éhezett volna valaki.

Már csak azért sem, mert víz van a tóban, meg hal is - csak ki kell fogni!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!