Hírek

2015.10.13. 16:54

Praktikus, érdekes téma

Dunaújváros - Bizonyára sok félelmet is eloszlatott az az előadás, ami a Városalapítóknál hangzott el kedden.

Pekarek János

Mivel Dunaújváros Alapítóinak Egyesületében a tagok átlagéletkora bízvást hatvan év felett van, akár célszerű programpontnak is nevezhetnénk azt, ami a tegnapi klubfoglalkozás témája volt. Kedden délután ugyanis az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthona tevékenységét mutatta be az igazgató, Bölcskei Anna.

Ugyanakkor a téma kívülálló számára is érdekes volt: számos olyan szolgáltatás működik ugyanis ebben az intézményben, ami dunaújvárosi jellegzetesség. Például a házi segítségnyújtó szolgálat ami másutt is létezik, de csak nálunk dolgoznak ennek tagjai délután és hétvégén is.

Bölcskei Anna, a szociális intézmény igazgatója egyesületi tagokkal kedden délután   Fotó: Zsedrovits Enikő

Ám a nagyobb téma mégis csak az ESZI és az idősotthon volt. Ami hangsúlyozta az igazgató nem egy zárt intézmény, bár napirend szerint működik, de délután szabadon kimehet sétálni, aki akar, hétvégére hazatérhet a családjához, nyaralni, esküvőre, ballagásra mehet velük: hiszen még hatvan nap szabadság is jár az intézményben! Igaz, fizetni kell a bentlakásért, mint minden szolgáltatásért de mivel ez önkormányzati fenntartású állami intézmény, ha a 107 ezer forintos havi díj nem jön ki az illető nyugdíjából, akkor az állam kipótolja. Napi négyszeri étkezés, heti háromszor meleg vacsora, igaz, a közétkeztetési szabályok szerint. De hazait lehet bevinni látogatáskor...

A családtagoknak ott már nincs más dolguk, mint szeretni rokonukat. Szép...

Szolgáltatások, dunaújvárosi jellegzetességgel

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!