Hírek

2013.05.27. 18:00

Pincesori folytatásos levél

Dunaújváros - Miközben kedd este várhatóan elkészül az útjavítás a Pincesoron, olvasóink nagy aktivitással fejtik ki véleményüket a három hónapos útlezárás ügyében. Most két, visszafogott hangú levelet ismertetünk.

Pekarek János

Meglepően sok olvasónkat foglalkoztatta-foglalkoztatja a Pincesor lezárásának, tágabb értelemben véve a város közlekedésének ügye.

A hozzánk érkező  reagálások, levelek közül most kettőt ismertetünk - amelyek hangvételükkel,  tárgyszerűségükkel és nyíltságukkal mindenképpen rászolgáltak erre.

Preining Róbert olvasónk a helyszínen (kerékpárját tolva) inkább nem nyilvánított véleményt az ügyben... (Fotó: Lázár Zsolt)

Nagy József szerint teljesen téves kiindulási pont a város lakosságának autósokra és gyalogosokra való felosztása. Úgy véli, hogy aki vállalja a városi létet, az ebből eredően vállalja az ebből eredő zajokat, kényelmetlenségeket is. Akit ez zavar, az ne tiltakozásokkal, különböző útakadályok telepítésének kikövetelésével akadályozza a város forgalmát, hanem éljen szabad lakóhely-választási jogával.

Konkrétan a Pincesor hosszú lezárása mérhető anyagi károkkal járt Nagy József szerint. Egy átlagos autó fogyasztása városban szűken 6 liter/100 kilométer, azaz 0,06 liter kilométerenként. Aki a Pincesor lezárása miatt a Római körútról kb. 2,5 kilométeres kerülőre kényszerült, ehhez 0,15 liter benzint autózott el naponta. Csak egy csúcsforgalmi óra napi 500 darabos autómennyiségével számolva egyetlen hónapban 1575 liter benzint fogyasztottak el teljesen feleslegesen. És a Pincesor három hónapig volt lezárva!

Ez nem csak anyagi veszteség, hanem felesleges környezetszennyezés is. Levélírónk ezért is javasolja: gondolkodjunk el azon, hogyan lehetne városunkban úgynevezett menekülő (alternatív) útvonalakat kialakítani. Ezeket jól járhatóvá tenni, hogy a városközpontot átszelő főbb útvonalakat tehermentesíteni lehessen. A városlakók többségének érdekében.

Deák Ferenc mint Pincesori ingatlantulajdonos, illetve az Apostol Borozó, és a napokban elkészült Apostol Rendezvényterem tulajdonosa is hozzá akar szólni a témához. Szerinte a Pincesori víznyomócső törését nem az autóforgalom, hanem a szakemberek helyes megállapítása szerint a sok csapadéktól megmozdult lösztalaj okozta.

A pincesori víznyomócső ugyanis nem az úttest, hanem a járda alatt kb. négy méter mélyen helyezkedik el, akárcsak az UPC-kábelek. Más közmű az utcában nincs!

Az útfelújítás valószínűleg kedd este véget ér: a Duna-Via Kft. munkatársa, Markovics József markológépének fülkéjében (Fotó: Lázár Zsolt)

Volt olyan olvasó, jegyzi meg Deák Ferenc, aki a pincesoriak nevében nyilatkozott - a levélíró szerint erről senki nem tudott az utcában. Rendkívül soknak tartja ugyanakkor a Pincesoron áthaladó óránként ötszáz autós adatot: ez azt jelentené, írja, hogy mintegy hét másodpercenként menne el arra egy kocsi.

Véleménye szerint az a nagy nyílás a víznyomócsövön, amiről lapunkban is fotót közöltünk, a csőtörés utáni feltárási munka következménye, amikor a sáros, iszapos talajt kimarkoló munkagép a rossz látási viszonyok miatt belemart a csőbe.

Levélírónk, akinek vállalkozóként nagy bevételkiesést okozott a három hónapos útlezárás, azt javasolja, hogy a személyautó-forgalom maradjon meg az utcában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!