Hírek

2014.06.05. 17:35

Örökmozgók a helyi fiatalokért - Pedagógust, diákot, segítőt jutalmaztak

Pedagógus, diák és külső segítő vehette át az önkormányzat, a városi DÖK és a Dunaújváros Ifjúságáért Közalapítvány Örökmozgó-díját csütörtökön.

Körmendi Erzsébet

Fiatalok produkciói tették igazán ünnepivé a csütörtöki díjátadó ünnepséget: Tilinger Donát, széchenyis diákalpolgármester mesét mondott, Varga Máté énekelt, majd Cserna Gábor polgármester köszöntötte a résztvevőket. Elmondta: tizennégy évvel ezelőtt alapították a díjat, amelynek az elnevezése valóban találó, mesés név. Hiszen a perpetuum mobile személyiségek sokat tesznek a közösségért, társaikért – jelen esetben a város ifjúságáért.

A diákok szavazatai alapján, ezúttal is három arra érdemes kapta meg az Örökmozgó-díjat: Orosz Csaba tűzoltóparancsnoknak, Lázár Barbara diákpolgármesternek, és Szemenyei Istvánnak, a Rudas igazgatójának adta át az elismerő oklevelet és az ajándékot Cserna Gábor.

Orosz Csaba 1995. szeptember elseje óta teljesít szolgálatot a dunaújvárosi tűzoltóságon, 2012. április elseje óta tűzoltóparancsnok. Részt vett az árvízi és belvízi védekezésben, a devecseri vörösiszap-katasztrófa elhárításában. Az egyik legismertebb önkéntes patrónus, és segít az elesetteknek: nevéhez fűződik a dunaújvárosi Ability Kert ötlete, és a megvalósításban is fontos feladatokat végzett. A katasztrófavédelem szervezetén belül kiemelten foglalkozik a közösségi szolgálatra jelentkező diákokkal, kiválóan motiválja őket.

Lázár Barbara majdnem négyhónapos volt, amikor az előző díjazott, Orosz Csaba városunk tűzoltója lett – Barbara a Széchenyiből már elballagott, jelenleg a szóbeli érettségi vizsgák előtt álló tanuló. Már általános iskolásként is dolgozott a DÖK-ban, amit gimnazistaként is folytatott. Dunaújváros diákpolgármestere. A helyi rendezvények lebonyolításában szinte kivétel nélkül mindig résztvett: diákparlament, konferencia, FMD, Ki, mit tud? Korábban aktívan sportolt, kézilabdázott, táncolt és tagja volt az iskolai színjátszó csoportnak is. A sportélet aktív közreműködője: a dunaújvárosi focitornák állandó háziasszonya.

Valamikor 2000 körül születhetett meg Szemenyei István fejében az Örökmozgó-díj ötlete, s a tervet megvalósítás követte: 2001-ben volt az első díjátadás. Ez ma már történelem: az első díjat Horváth Béla, a Bánki középiskola tanára, Gálné Tóth Zsuzsanna, az akkor még működő József Attila iskola egyik szülője és Lipták Marcell, a Rudas tanulója kapta. Az azóta díjazottak között fellelhetünk családot, szülőt, nagyszülőt, pékséget, helyi rádiót...

És most az ötletgazda, Szemenyei István vehette, aki nemcsak az Örökmozgó, hanem még ki tudja mennyi, elsősorban az ifjúságnak szórakozást nyújtó városi esemény, rendezvény megálmodója. Parázs Varázs, streetball, bringatúra, diákparlament, valamint a diákok önkéntes munkájának bevezetése. Sport és kultúra terén egyaránt újdonságokat honosított meg a városban. Harminc év után is fiatalos hévvel, hozzáértéssel tervezi és szervezi a városi programokat. Imádják a tanítványai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!