Hírek

2009.07.29. 02:26

Parádi-ikrek, egymás közt

Dunaújváros - Első fellépésüket tizenhat évesen adták. Dől belőlük a szó, gyakran egymás szavába vágnak. A két dudás tipikus esete, miközben negyven éve zenésztársak. Parádés Parádiak!

Dunaújvárosi Hírlap

Egészen különös, sokszor vidám, ám nem egyszer megrázó történet a Parádi családé. Az anyai nagyapa, Bukovics János neve ott szerepel a Szórád iskola falán található hősi emlékművön. A nagypapa - aki trombitás káplárként szolgált az első világháborúban - az 1917-es pilseni csatában halt hősi halált. Férje halála után a feleség minden munkát elvállalt, mosást, varrást, cselédmunkát. Idegei azonban felmondták a szolgálatot: öngyilkosságot követett el.

A Parádi-ikrek édesanyja - Erzsébet - így ötévesen hadiárva lett. Két évig Svájcban, majd a nagynénjénél Óbudán nevelkedett, akik egy vendéglőt üzemeltettek. Amikor a nevelőapa öt és fél év orosz hadifogság után hazaérkezett, beült a saját vendéglőjébe, de felesége nem ismert rá. Kilencvenkét kilós volt, amikor utoljára látta, 1951-ben pedig mindössze negyvenöt. Hentz Rezső bácsit egyébként 1945-ben Budapestről Pentelén keresztül hajtották gyalog egészen Belgrádig.

A most hatvanhárom éves Parádi-testvérek zenei érzéküket édesapjuktól örökölték. Az idősebb Parádi György a pentelei színitársulatnál játszott, megkapta a Mágnás Miska főszerepét is. Kiváló énekhangja volt, s bár sokszor próbálták Budapestre csalni neves előadók, maradt Pentelén, a család fontosabb volt számára.

- Az első hangszerünk egy szájharmonika volt, amit karácsonyra kaptunk. Tíz nap alatt megtanultunk rajta játszani. Tizenhat éves korunkban pedig a Vasmű klubban léptünk fel, mint szájharmonika duó - emlékszik vissza György, aki mindössze öt perccel idősebb fivérénél, és első dobfelszerelése egy mosóláda és néhány mérlegtányér volt.

A testvérek között működik az ikreknél gyakori telepátia. Előfordult, hogy egyszerre indultak el egymáshoz, félúton találkoztak, és ugyanolyan ruha volt rajtuk. Amikor László a katonaságnál meg akart szökni a fogdából, az őrök rálőttek, és György azonnal megérezte, hogy testvére komoly bajba került.

Negyvenéves zenészkarrier áll mögöttük, bár eredeti szakmájuk géplakatos, és György az évek során diplomát is szerzett. Játszottak az ercsi katonazenakarban, sátras lagzikban, bálokon. Azt mondják névjegykártyára soha sem volt szükségük, egyik helyről hívták őket a másikba, Dunaújvárosban minden szórakozóhelyen felléptek.

László nem tagadja, nagykanállal falta annak idején az életet, és különös kalandokat is bevállalt:

- Egyszer fogadásból tíz hónapig hajléktalanokkal éltem. Furcsa volt a Duna-parti sátorból egy első osztályú német hotelbe kerülni. Ugyanis sokáig zenéltem Németországban. Voltam lópatkoló kovács, miközben nem okozott gondot, hogy harmonikán eljátsszam Brahms ötödik magyar táncát, vagy a Monti csárdást - meséli.

Az ikerpár tagjai ma már nagy gyerekekkel, sőt, unokákkal büszkélkednek. És hogy fellépnek-e még valahol? Hát persze! Rendszeresen hívják őket a pentelei mulatságokra, városi osztálytalálkozókra, bálokra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!