Hírek

2016.01.13. 13:06

Országos Móricz-siker a matematika versenyen

Dunaújváros - A Móricz Zsigmond Általános Iskola három diákja is az ország legjobbjai között volt a Kockakobak matematika versenyen.

Körmendi Erzsébet

Bajusz Bernadett (j) és versenyzőtársai a Kockakobak országos verseny döntőjének eredményhirdetésén, az oklevél átvétele után. Fotó: Amatőr felvétel

A Móricz Zsigmond Általános Iskola három diákja is részt vett a Kockakobak elnevezésű matematika verseny rangos, országos döntőjén szombaton, Budapesten. A nagy próbatételre évfolyamonként 20-20 diák kerülhetett be az országból, felmenő rendszerben. Helyi érdekesség, hogy a harmadikosok között a közép-dunántúli területi forduló első 10 helyezettje között hét móriczos volt, valamennyiük felkészítő tanára Kuruczleki Erzsébet. Az ő tanítványa, Bajusz Bernadett (3.a) szerepelt a legkiválóbban a szombati országos döntőn, ahol a 8. legjobbként végzett. A hetedikesek között Schneider Lilla (7.b) 9. helyezést ért el, felkészítője Erdélyné Braun Gabriella. A negyedikes évfolyamban pedig a Móricz diákjai közül László Krisztina a 12. helyen végzett, az ő felkészítője Rapi Istvánné tanárnő, matematika szakköri foglalkozáson pedig Móricz Károlyné segítette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!