Hírek

2014.02.12. 15:15

Oroszországban is partner a szakszervezet és a munkáltató...

Dunaújváros - Az orosz partner szakszervezet két vezetője járt szerdán a vasműben. Interjút adtak lapunknak.

Pekarek János

 

Az orosz érdekvédők a vasmű szakszervezeténél: (balról) Kulagin, a tolmács és Bezimjanyik (Fotó: Ónodi Zoltán)

Alekszej Bezimjanyik, az Orosz Bányászati és Kohászati Szakszervezet elnökének és Alekszander Kulagin, a szervezet nemzetközi kapcsolatokért felelős titkárának válaszait most összefoglalva közöljük.

Kulagin úr elmondta, hogy az 1980-as években háromszor is járt Magyarországon szakszervezeti küldöttség tagjaként: akkor élénk kapcsolatokat ápoltak. Mostani látogatásuk egy új kapcsolat kezdete.

Alekszej Bezimjanyik kérdéseinkre úgy válaszolt: szakszervezetük nyolcszázhetvenezer embert tömörít, szervezettségük hetvenkét százalékos, vagyis a bányászatban és a kohászatban dolgozóknak majdnem háromnegyede tagja az érdekvédelmi szervezetnek. Oroszország nyolcvanhárom közigazgatási körzete közül ötvenkettőben van jelen a szakszervezet: mindenütt, ahol bányászati vagy kohászati vállalkozás működik és előfordul.

Ami a munkáltatókkal fenntartott viszonyukat illeti, a moszkvai szakszervezeti elnök megjegyezte: Oroszországban rendkívül erős a munkaadók szervezete. Az érdekvédők szerencséjére azonban, míg elég kellemetlen szokott lenni a párbeszéd a szakszervezet és a munkáltatók között, ám, ha megegyeztek valamiben, az érdekvédők mindent megtesznek azért, hogy a megállapodást mindkét oldal betartsa! Ezért a munkáltatók is tisztelik a szakszervezetet, tárgyalópartnernek tekintik őket.

Sztrájkot azonban ritkán szerveznek. Oroszországban az egyidejű, általános munkabeszüntetést törvény tiltja. Viszont az ágazat egészére kiterjedő kollektív megmozdulások léteznek: például tavaly novemberben, decemberben, a bértárgyalások idején folyamatosan hol ebben, hol abban az üzemben voltak gyűlések, összejövetelek. Sztrájk is előfordul egy-egy vállalatnál, de mivel nagyon bonyolult és időigényes a megszervezése, ezért inkább a munkalassító sztrájkokkal operálnak.

Tárgyaltak a vasmű cégvezetőjével, Evgeny Tankhilevich-csel is, akiről olyan benyomásokat szereztek, hogy tisztességesen viszonyul a szakszervezethez, megvan benne a hajlam a kompromisszumra. Alekszej Bezimjanyik nagyon boldog lenne, ha Oroszországban sok ilyen vállalatvezetővel találkozna. A vasműről pedig az az észrevétele, hogy nincs rossz állapotban a gyár, van benne potenciál, de Oroszországban számos korszerűbb kohászati üzem működik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!