Hírek

2013.04.29. 19:53

Öböl Kupa - Négy korosztály és kategória versenyzői rajtolnak

Dunaújváros - Négy kategóriában mérik össze horgásztudásukat az igazi pecások a kikötői öbölben az idei, hosszabb szünet után jelentkező Öböl Kupán. Melyen korábban, tudjuk meg az illetékestől, ikonok vettek részt!

Pekarek János

Május elsején reggel kilenc órától délig egyedül csak az számít, hogy hány gramm!

Mármint az összes hal, amit az Öböl Kupa horgászversenyen kifog a versenyző. A darabszám mellékes, miként az egyenkénti  nagyság is -  bár ez utóbbi azért mégsem egészen, mivel Móder Rezső Munkácsy-díjas képzőművész jóvoltából a legnagyobb hal horogra akasztója a művész úr egy alkotásával gazdagabban mehet haza a versenyről.

Mindezt egy olyan fiatalembertől, Mag Gábortól  tudom meg, aki az öbölparti horgászversenyek utánozhatatlan hangulatán nevelkedett. Addig, míg maga állt neki megszervezni öt év szünet után  ezt a páratlan versenyt.

Hiányzott neki!

Archív képünkön a bizonyíték: az Öböl Kupa mindig rendkívüli népszerűségnek örvendett nálunk (Fotó: Vohlmann György)

Elvégre ötévesen kezdett horgászni, ott, az öbölben (az Öbölben!), apja, nagybátyja hatására, és tizenhárom évesen már komoly sporthorgász múlttal rendelkezett.

Így azután nehezen viselte, hogy 2007 után (főként szponzorok híján) megszakadt a szép horgászverseny-sorozat.

De hát Gáborból időközben komoly bankszakember lett: úgy érezte, mégsem lehetetlen ezt a nagy hagyományú versenyt újjáéleszteni.

Jól érezte.

Meg is szervezte tehát a Dunaferr Horgászegyesülettel együtt az újabb Öböl Kupát - mert annak mindig szép  története, hangulata volt, és erős mezőny képviseltette magát rajta. No és a versenyzők, a nagy nevek, a valóságos ikonok! Mondja most az ifjú szervező - akiről hamar bebizonyosodhat, hogy a mai ifjak körében szintén ikonná válik...

Legyen így! Addig is jó versenyzést mindenkinek!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!