Hírek

2010.04.27. 02:27

Ő maga a gyűjtő!

Dunaújváros - Décsi Ferenc a napokban töltötte be kilencvenedik évét. Ebből nyolcvannégy esztendőn át a család után legfőbb szenvedélye a bélyeggyűjtés volt. Nem a bélyeg, hanem a gyűjtése!

Pekarek János

Ám, hogy ebből, és csakis ebből a kilencven évből valaki nyolcvannégy esztendőn át mindennapjainak komoly részét, a családon kívül tulajdonképpeni legnagyobb szenvedélyét egyetlen objektumnak, nevezetesen: a bélyegnek áldozza, az bízvást mondhatóan párját ritkító!

Márpedig Décsi Feri bácsi, ahogyan ennek az országnak bélyegekkel foglalkozó apraja-nagyja szólítja, éppen ezt tette. Szenvedélye egy távoli nagybácsi szeszélyének köszönhető, aki a ma meglévő, ki tudja, hány ezer bélyeg egy tekintélyes, de már mindenképpen elenyésző mennyiségű részét adta ajándékba Szentgotthárdon az ifjú rokonnak, nyilván maga sem sejtve, hogy micsoda pályát indít el ezzel.

Ország, világ, folyók, hegyek, növények, állatok, államok, emberek, sportok, sportolók, csillagok, naprendszerek, események, évfordulók: csak néhány szempont abból a megszámlálhatatlan és könyvelhetetlen rendezési elvből, amely Décsi Ferenc gyűjteményében mindenképp megtalálható. Lehet, hogy van az országban nagyobb gyűjtemény az övénél (elvégre az egykor katonatisztként szolgáló, majd a vasmű kokszvegyészetének munkavédelmi felügyelőjeként nyugdíjba vonuló Feri bácsi a család mellett nem sok pénzt: annál több szorgalmat ölt szenvedélyébe), de lelkesebben és nagyobb szeretettel, gondossággal gyűjtött-válogatott készlet aligha lelhető fel e tárgykörben.

Nevezetes mondása szerint a kor és a balsors mindent elvehet tőle, de a bélyeggyűjtéstől csak a halál tudja megszabadítani.

No, meg talán a posta... Az is csak azzal, ha időnap előtt kimúlik, legalábbis levelező részlege, mivel ma már szinte csak hivatalok és bélyeggyűjtők használják ezt az üzletágat. Ahhoz a megállapításhoz is az immár kilencvenéves Décsi úr segített hozzá, hogy a bélyeg olyan nyomdatermék, amely saját maga terjesztésének bérmentesítésére szolgál. Persze: ki tudja, hogy meddig?

Feri bácsi, a dunaújvárosi bélyeggyűjtő kör alapítója és évtizedekig életbentartója ma már kínkeservesen mozog, de más baja tulajdonképpen nincs. Gyűjteményét biztos helyen tudva, katalógusait fejben őrizve még mindig leckét adhatna bármely ifjabb gyűjtőnek a szakmából. Különösen növények, állatok, s a történelem bélyegsoraiból.

Élő újvárosi legendánknak még sok évet kívánunk!

Címkék#bélyeg

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!