Hírek

2010.06.22. 05:29

Nyilatkozzanak a lakók! Nem csak a csatornázást teszik kockára

DH-információ - Lejár a határidő: a kistérségi csatornázásban érintett négy településen csütörtökig várják a lakók szándéknyilatkozatát a beruházás második ütemére.

Körmendi Erzsébet

A pályázathoz szükséges dokumentációk, tervek, megvalósíthatósági tanulmányok már készülnek, ám az önkormányzatok csak akkor számíthatnak sikerre, ha a lakók 75 százaléka nyilatkozatban vállalja a csatlakozást.

Úgy tűnik, ez gyenge láncszeme az elképzeléseknek. Két héttel ezelőtt Baracson, Kisapostagon és Nagyvenyimen még nem volt meg a szükséges létszám. De a polgármesterek bizakodóak, tegnap elmondták: ha kell személyesen gyűjtik be a még hiányzó szándéknyilatkozatokat. A tét ugyanis óriási: elvész a hárommilliárdos csatornázás, és egyhamar esélyük sem lesz a falvaknak a szennyvíz-elvezető kiépítésére. Továbbá négy évre kizárják magukat minden uniós pályázatból, ha nem lesz meg a szükséges 75 százalékos támogatottság. A szándéknyilatkozatokat június 24-ig várják a hivatalokban, ugyanis aznap délután együttesen ülésezik a négy település képviselőtestülete, és dönt a csatornapályázat beadásáról.

Baracs, Kisapostag, Mezőfalva és Nagyvenyim csatornázásának folytatása - a beruházás második üteme - az ingatlanok háromnegyedét érinti. A z előzetes számítások szerint hárommilliárd forintba kerül majd a beruházás, és a költségek 82 százalékát pályázat útján, úniós támogatásból szeretnék finanszírozni a települések. Vészesen közeledik a leadási határideje: július ötödike!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!