Nem lesz se vízvezeték, se csatornahálózat az üdülőövezetben

Baracs - A jelek szerint drágának találták az ivóvíz-vezeték portánkénti árát az üdülőövezetben élők: elutasították.

Nem jött össze… Mármint a kétharmados többség a Baracs Duna-parti részén elterülő üdülőövezetben lakók részéről, annak érdekében, hogy záros határidőn belül kiépítsék ott az ivóvíz- és csatornahálózatot.

Ahogyan lapunkban többször is beszámoltunk róla, a nyár elején az érintett körzetben rendezett lakossági fórumon jelentette be Várai Róbert polgármester, hogy az Európai Unió támogatásával gyakorlatilag ingyen ki lehetne építeni a szennyvízcsatorna-hálózatot Baracsnak ezen a részén is. Ennek azonban feltétele, hogy addigra megépüljön az ivóvíz-hálózat is: ehhez azonban a lakóknak is áldozniuk kellene ingatlanonként mintegy ötszázezer forintot. Ám megvan még az a víziközmű-társulat, amelyet a baracsi belterület közműhálózatának fejlesztésének érdekében hoztak létre: ez is könnyebbséget jelenthet. A beruházásba viszont csak akkor vág bele az önkormányzat, ha az érintett 360 ingatlan tulajdonosainak kétharmada az építkezés megvalósítására szavaz, írásban!

Az a bizonyos lakógyűlés Baracs Duna-parti üdülőövezetében, még a nyár elején: szemben a polgármester, Várai Róbert

A határidő augusztus utolsó napja volt. Eddig az időpontig 105 (százöt) igen, 74 (hetvennégy) nem szavazat érkezett a polgármesteri hivatalba. A meggyőző többséghez több mint 220 (kétszázhúsz) igen szavazatra lett volna szükség. Eszerint elmarad az ivóvíz-vezeték és a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése Baracsnak ezen az egyébként vadregényes szépségű és kivételesen jó adottságú részén. Ahol nem csak a Duna, hanem a 6-os főút és az M/-os autópálya szomszédsága, Dunaújváros és a Pentele híd közelsége is fontos tényező.

Pedig a polgármester a projekt kilátásba helyezésekor előre megmondta, hogy már harmadszor próbálkozik a Duna-parti ingatlanok értékét jelentősen emelő, a fiatalok, kisgyerekesek, jól szituált családok beköltözési kedvét növelő beruházás elfogadtatásával. Ha ezúttal sem sikerül, mondta, akkor ő többet nem megy oda ilyen elképzeléssel.

Mi több, valószínűleg az uniótól sem sikerülhet jó tíz-tizenöt évig hasonló nagyságrendű pályázati lehetőséget szerezni, hiszen a projekteket most hosszú időre elosztják.

 


Szponzorált tartalom 
Érdekességek a tojásról, amit nem biztos, hogy tudtál
sok dalból választottak
A zsűri kiválasztotta a tíz legjobb nótát
védekezés a járvány ellen / 3 perce
Koronavírus: antigén alapú gyorsteszttel láttak el minden mentőautót
Így hamarabb megkezdődhet a kórházi ápolást igénylő koronavírus-betegek terápiája.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH JÓZSEFNÉ (Dunaújváros, Rosti Pál sor 13. szám alatti lakó) 89 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 21-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik RAUF IGNÁC temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazoknak, akik ismerték és szerették, hogy NAGY FERENC (autószerelő) életének 68. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 20-án 11 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KUNDAKKER FERENC 79 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 20-án 14.30-kor lesz a perkátai temetőben. A gyászoló család
"Mondta nekik Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki csak él és hisz énbennem, soha meg nem hal." János 11:25-26. Fájdalommal és Isten iránti hálával a szívünkben tudatjuk, hogy WENCZEL FERENCNÉ született Mariska Zsuzsanna 2020. szeptember 27-én, 88 éves korában szentségekkel ellátva visszaadta lelkét a Teremtőnek. Temetése 2020. október 16-án pénteken 15 órakor lesz a balatonkenesei katolikus temetőben. Drága emlékét szívünkben szeretettel őrizzük. Gyermekei, testvérei és családjaik
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik FEHÉR LÁSZLÓNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH TAMÁS JÁNOS 67 éves korában elhunyt. Búcsúztatója 2020. október 19-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi köztemető ravatalozójában. A gyászoló család
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RAUF IGNÁC 66 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 16-án 10 órakor lesz a mélykúti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SOMORÁCZ JÁNOS 69 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 19-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FERENCZI CIPRIÁNNÉ 91 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 14-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÁBOR MIKLÓSNÉ Pannika 63 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 15-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BENKŐ TIBOR (Titkár) életének 66. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 13-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BELÁGYI BERTALAN 85 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2020. október 16-án 13 órakor lesz a Krisztus Király Templom altemplomában. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOGNÁR FERENCNÉ 94 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 17-én 11 órakor lesz a nagykarácsonyi köztemetőben. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEHÉR LÁSZLÓNÉ október 3-án 78 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 9-én 13 órakor lesz a kulcsi temetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik BARICZA MIHÁLY temetésén részt vettek és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZONDER ISTVÁN 68 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. október 12-én 14.30-kor lesz a kisapostagi yacht kikötőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZULIK FERENCNÉ 91 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. október 8-án 13 órakor lesz a Dunaújvárosi Kegyelet Kft. rendezvénytermében. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. RÁCZ GYÖRGY 65 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 9-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. Kérjük, kegyeletüket 1 szál virággal róják le. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BAKÓ LÁSZLÓ 90 éves korában szerettei körében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család
nem reagálnak / 52 perce
Hetek óta nincsen válasz Brüsszelből Věra Jourová kapcsán
Globális kibertámadások / 1 órája
Meghackelték államfők és nyomozók számítógépes rendszereit
bl / 8 órája
Négy góllal kapott ki Barcelonában a Ferencváros
keresi a rendőrség / 10 órája
Elfogatóparancs Cicciolina ellen
Pannon Triatlon Klub / 10 órája
Sikeres éremgyűjtők a tatai tó körül
Szabó Szabolcs
röplabda Extraliga / 10 órája
Fertőzött az ellenfélnél, nincs meccs
Gróf András