Hírek

2011.06.03. 02:25

Nem gyerekmegőrző

Dunaújváros - A napközis táborról tavaly csak jó visszajelzéseket kapott Dobra László, aki idén is felvállalta, hogy szórakoztató, a gyermekek figyelmét lekötő programokat állít össze a vakációra.

nincs nev

Az idei programok június 20-án kezdődnek és augusztus 12-ig tartanak. A tábor vezetésére kiírt pályázatra csak Dobra László, a Rosti Pál Gimnázium tanára jelentkezett, aki már bizonyított.

- Azt mondták két évvel ezelőtt, amikor felkértek a tábor vezetésére, hogy szüntessem meg a gyermekmegőrző jelleget, és valóban tartalmasan kössem le a diákokat, úgy, hogy szeressenek ide járni - mondta Dobra László.

Minden jel arra utal, hogy ez sikerült. A város alsó tagozatos diákjainak százai töltötték a vakáció egy-két hetét - volt aki többet is - a napiban, amelynek idén a nyáron is a Rosti ad otthont. A pedagógusok, a szülők és a diákok egybehangzóan vélekednek a helyszínről: kiváló. Az iskola termeit a számítógépektől kezdve a filmvetítésig kihasználják a táborozók. A kézműveskedők birtokba vehetik az intézmény viaszolvasztóját is, ahol különleges gyertyákat önthetnek. Az agyagozók pedig a kemencében égethetik ki az alkotásaikat. A korábban megszokott foglalkozásokat - uszoda, dráma, rajz, informatika, kreatív szoba, sport - megtartják, sőt újdonság is lesz, az interaktív szoba.

Nem gond, ha a szülő korán megy munkába, mert már reggel hat órától nevelő várja a gyerekeket az Aranyban, a Gárdonyiban és a Rostiban és nyolcra átkíséri őket a bázisra. A szülő tehát biztonságban tudhatja alsó tagozatos csemetéjét a tábor hetei alatt, és abban is biztos lehetett, hogy a gyerek remekül érzi majd magát a napközis-partin.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!