Nem a méret, a játék a lényeg

Az első pálya a Gorkij téren volt, ahol salakon pattogott a labda.

Bár a Gorkij téri pályát már nem használják, a kispályás foci a nyolcvanas évektől kezdve igazi virágzásnak indult. Ma hét csoportban nem kevesebb, mint hetvenhat csapat küzd egymással. A kispályásoknak saját szövetségük van, a bajnokságot pedig Markó Lajosról, a helyi labdarúgó szövetség korábbi főtitkáráról, sportújságíróról, a Dunaújvárosi Hírlap egykori munkatársáról nevezték el.

A hetvenhat fős mezőny - mondjuk talán így - igen tarka képet mutat. Mi ezúttal egy, az A-csoportos elit ligában vitézkedő alakulatot, és egy szépreményű, D-csoportos örök sereghajtót mutatunk be a nyájas olvasónak.

A Három Királyok-Colosseum nevű csapatban öten is szerepelnek a megyei első osztályt idén veretlenül vezető, és az NB III-ba feljutni kívánó Pálhalma csapatából. Az A-csoportos Királyok egyik játékosa ráadásul nem más, mint a Pálhalma vezetőedzője, Nagy Zoltán:

- Valóban furcsa helyzet, hogy egyszer játékostárs vagyok, máskor főnök. De mit csináljak, ha a foci annyira kell, mint egy falat kenyér? Az A-csoport már félprofi bajnokság, van olyan együttes, ahol pénzt is kapnak a játékosok. Vannak itt korábbi focisták a Kohászból, a DVSI-ből, NB III-ből és NB II-ből is, és jönnek a technikás futsalosok is. És persze akadnak nagypályán ma már nem aktív labdarúgók. Lehet, hogy feljött nekik már egy kis pocak, és maguk helyett inkább az agarakat futtatják, de nem felejtettek el focizni - mondja Nagy Zoltán.

Egy lelkes és tehetséges amatőrnek az sikerült, ami keveseknek. Megvetette a lábát az A-osztályban, a tavalyi ezüstérmes Három Királyokban. Amikor nem a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház tagjaként áll színpadra, Suplicz Mihály is ott rúgja a bőrt a műfüves Lóri pályán:

- Életemben nem voltam fociedzésen. A C-csoportban, még a Nepál tagjaként kezdtem. A fekete pólókra a meccs előtt ezüstszínű radiátor-spray-vel fújtuk fel a számokat. A mostani posztom a saját besorolásom szerint romboló hátvéd , az ötösön belülre csak a mentő jöhet - mondja nevetve a táncszínházas, aki évek óta sípcsontvédőt kap a születésnapjára:

- A munkám miatt természetesen féltem a lábamat, de eddig megúsztam sérülés nélkül. A foci teljesen más mozgás, mint a tánc. Ráadásul a pályán nincs két egyforma előadás. A balettórák látogatása mindenesetre jót tett, és a futballban is hasznosítható, bár néha én magam sem értem a testcseleimet. A Baracsi Néptáncegyüttesel is elindultunk egyszer a műfüves ligában. Hatvanegy gólt kaptunk, tízet rúgtunk, de elvégre a részvétel a fontos - szögezi le Suplicz Mihály töretlenül nagy jókedvvel.

És akkor következzen most a dunaújvárosi kispályás labdarúgás élő legendája! A híres és hírhedt, örök sereghajtó Egyesült Lumbágó FC - Dévid Hásszelhof Kft. gárdája, ahol egy-egy győzelem után nem ünneplés zajlik, hanem a válságstáb ül össze:

- Eredetileg United Lumbágóként akartunk indulni, de aztán magyarosítottunk Egyesült Lumbágóra. Minden évben megfogalmazzuk a célt, ami a nem feljutást jelenti, és a fiúk rendre teljesítik is ezt. Egyszer zsinórban három meccset nyertünk egymás után, felmerült, hogy talán fel kellene oszlatni a csapatot - mondja a Lumbágó Kft. ügyvezető igazgatója, egyben csapattulajdonosa.

- Az első évben rögtön bekerültünk a médiába. Egy meccsen - vagyis egy óra leforgása alatt - huszonnégy gólt kaptunk! Ezt a rekordot azóta sem döntötte meg senki legjobb tudomásom szerint. Egyszer vettünk egy drága labdát is, amit felrúgtunk a gimi tetejére, és soha nem találtuk meg. Maradt tehát a pakisztáni csodabőr! A lényeg a jó hangulat és a jó csapat - hangúlyozta Kiss Tibor.