Négy évtized: egy pedagógus hitvallása

Márciusban vehette át Petrovics Józsefné (balra) a díszpolgári kitüntetést Horváth Zsolt polgármestertől, valamint dr. Süveges Árpádné alpolgármestertől a várossá avatás huszonötödik évfordulóján

Ez jutott eszembe, amikor Dunaföldvár díszpolgárával, Petrovics Józsefné Jutkával beszélgettem, aki 40 éves pedagógusi pálya után első ízben tölti nyugdíjasként ezt a napot, s aki a madocsai Árki Ida tanító nénit említi mint kiindulási pontot. Mindig pedagógus akartam lenni, mert ő megszerettette velem az olvasást, a könyvet, az iskolát mondja. S minden iskolatípusból emleget pedagógusokat, akiktől sokat kapott.

Eddigi életéből 42 évet iskolában töltött diákként, tanárként, munkaközösség-vezetőként, igazgatóhelyettesként, igazgatóként, majd főigazgatóként. Azaz bejárta azt a ranglétrát, amit egyáltalán lehet.

A szegedi főiskoláról került a dunaföldvári általános iskolába, s ennek az intézménynek kicsit módosult szervezeti formájában lett a főigazgatója is. Sosem akartam kitűnni, de valahogy mindig megtaláltak a feladatok, megbízások. Jó tantestületbe kerültem, pályakezdőként sokat tanultam, az idősebb kollégák megbíztak bennem, átadták az ismeretet, a terepet emlékezik vissza.

Mindjárt osztályfőnök és az osztályfőnöki munkaközösség vezetője lett. Szívesen tanította szaktárgyait, a matematikát, fizikát. Jólesett neki, amikor az igazgatói kinevezése hírére az egyik szülő azt mondta: Te olyan jó pedagógus vagy, ne legyél igazgató! Aztán mégis az lett. Az évek során négyszer pályázott, s minden alkalommal szinte száz százalékban támogatta a tantestület, s mindig egyhangúlag igent mondott rá a fenntartó városi képviselő testület is. Amikor a titkáról faggatom, egyszerűen fogalmaz:

- Tudtam együtt dolgozni, s mindig tiszteletet adtam és kaptam.

Folyamatosan tanult, képezte magát, országos konferenciákon, ankétokon, nyári egyetemeken vett részt. Érdeklődött a vezetés elméleti kérdései iránt is, hiszen az iskola igazgatójának jogi, gazdasági, szervezési ismeretekkel is kell rendelkeznie, ezért közoktatás-vezetői szakvizsgát tett, majd elvégezte az egyetemi pedagógia szakot és a minőségbiztosítási menedzsment képzést is. Ily módon is folyton része volt életének az iskola.

Az elhivatott, jó pedagógus abban segíti a gyereket, hogy megtalálja a saját útját. A jó vezető pedig ebben a tevékenységben olyan csapatjátékos, akinek az a feladata, hogy méltó körülmények között valósuljon meg mindez.

- Az utolsó években vált valóra egy régi, nagy vágyam: felépült az új, modern, jól felszerelt iskolánk. Dunaföldváron addig 14 épületben szétszórtan tanultak a gyerekek. De ahhoz, hogy ez az új iskola megépülhessen, szükség volt a társulásra Bölcskével és Madocsával. Nagy megtiszteltetésnek tartottam, hogy a három település önkormányzata megbízott a mikrotérségi iskola főigazgatói feladatainak ellátásával meséli az utolsó nagy megbízásáról.

Járatlan út volt ez: egy nagyszabású pályázat pedagógiai részének elkészítése, megvalósulása, az egymilliárd forinttal való gazdálkodás, az új intézmény beindítása. Így kétezer gyermek és 270 pedagógus iskolai tevékenységét irányította a bölcsődétől kezdve az óvodán és általános iskolán át egészen az érettségiig, a szakmunkásvizsgáig.

- Nem akartam okosabb lenni, mint a tagintézmények vezetői, meghagytam az önállóságot. Ami jól ment, hadd menjen, ahol probléma volt, ott közös tapasztalattal segíteni lehetett értékeli a társulás tapasztalatait. A visszajelzések pozitívak voltak. Hogy munkájával az önkormányzatok is elégedettek lehettek, bizonyítja, hogy Bölcske községért emlékplakettet kapott, s idén Dunaföldvár Díszpolgára kitüntetés tulajdonosa lett. Ezeket tartja a legjelentősebb társadalmi elismeréseknek, hiszen olyanok adták, akik közvetlenül jól ismerték a munkáját. Címzetes igazgató lett, s megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet is.

Bár élete java részét az iskolában töltötte, fontosnak tartja a közéleti tevékenységet: három ciklusban tagja volt a városi képviselő testületnek. Úgy véli, ez a munka segítette vezetőként is, jobban rálátott a város lehetőségeire. Pedagógusként is a település minden lakójáért tevékenykedett, hiszen egy-egy gyerekhez szülők, nagyszülők kapcsolódtak. A testületi döntések pedig a gyerekek ügyét is szolgálták.

S vajon van élet az iskolán kívül a nyugdíjas pedagógus számára? Szakértőként szívesen osztaná meg tapasztalatait, de a jogszabályok ezt nem teszik lehetővé. Új életszakasz kezdődik, s ezt is szeretné örömmel megélni. Egyelőre ismerkedik az új, sokkal szabadabb életmóddal: olvas, kirándul, kertészkedik, színházba jár férjével.

- Aktív tevékenységet tervezek, de még alakulóban van minden. Sok örömet, sok sikert adott a pálya, nem csinálnám másképpen, most is ezt választanám mondja végül Petrovics Józsefné. S ahogy végigtekintettünk az életpályáján, megértem a díszpolgári kitüntetés átvételekor miért idézte az indiai költő, Tagore sorait: Aludtam, és azt álmodtam: az élet öröm./ Felébredtem, és azt láttam: az élet kötelesség./ Dolgoztam, és azt láttam: a kötelesség öröm.