Hírek

2017.01.20. 15:15

Ne akarj sikeres lenni!

Révész Péter fiatalember, még nincs negyven éves. Dunaújvárosban született, itt járt iskolába majd Budapesten szerzett diplomát. Érdekes szakmát választott, biztonságtechnikát tanult.

Menyhárt Ferenc

Ma már elképzelhetetlen az élet a biztonságtechnika nélkül, de a '90-es évek végén, amikor ő pályát választott, még csak a harmadik évfolyam kezdődött ezen a szakon. A tűzvédelem, a riasztók, a beléptető, megfigyelő rendszerek világa ez, amire akkor még csak a nagyvállalatok, esetleg állami hivatalok költöttek. A kisebb szervezetek inkább az élőerős védelmet alkalmazták. Előre kellett gondolkozni, és bízni abban, hogy ez idővel elterjed, sőt, komoly piaccá fejlődik. A szakma újszerűségét jól jelzi, hogy kezdetben öt felsőoktatási intézmény közösen vállalta a képzést, öt iskola adta össze a szakma elsajátításához szükséges sokrétű tudást. Nem jött ez rosszul a fővárosba került fiatalembernek! Azzal, hogy óráról órára más főiskolára járt, sok embert megismert, és jól eligazodott a városban is.

A tanulás mellett már diákként munkát vállalt, lehetőleg a leendő szakmája területén. Ahogy a technikai fejlődés, az informatikai rendszerek világa rohamosan haladt előre, ezen a területen is megnőtt az igény a modern módszerek, és az azokhoz értő szakemberek iránt. A cégek kapkodtak a frissen végzett fiatal mérnökök után, de Péter még korainak tartotta lehorgonyozni egy jól fizető állásban. Bárhol elhelyezkedhetett volna, jó fizetésért, biztonságban élhetett volna, de ő másképp képzelte el az életét. Nem akart rutinszerűvé egyszerűsített munkát, még akkor sem, ha jól megfizetik. Nem, akart megszokásból dolgozó, motiválatlan, kiégett emberré válni! Inkább a szakma minél alaposabb elsajátítására törekedett. Ahelyett, hogy mindent tudó mérnökként elkezdett volna praktizálni, beállt szerelni. Ahogy a régi mesterek elindultak kisinasként, úgy kezdte ő is alulról a szakmát. De neki ez nem volt kötelező, mint a régieknek, maga választotta ezt az utat. Az egész országot bejárta, sokszor csak a hét végén ért haza, de megtanult mindent, ami a rendszerek technikai kivitelezéséhez szükséges. A következő „leckeként", a tervezés és az értékesítés elsajátítását írta elő magának, és egy olyan céghez szerződött, ahol ezeken a területeken tudott gyakorlati tapasztalatokra szert tenni. Ez idő alatt alaposan megismerte a piacot és a hazai cégeket.

Révész Péter, aki mások biztonságáért él Fotó: Zsedrovits Enikő

A kihívást, a fejlődés lehetőségét kereste folyamatosan. Tíz év tanulás után saját céget alapított. A biztos tudás határozottá teszi az embert. Nem csoda, hogy volt mersze egy távol-keleti céggel felvenni a kapcsolatot, és felvállalni egy márka kizárólagos hazai képviseletét. Nem kis bátorság kellett hozzá! Kevesen próbálnak egyetlen márkát értékesíteni egy elég jól lefedett piacon, mert az ilyen üzletpolitika alapvetően komoly kockázatokkal jár, attól pedig mindenki fél. A vállalkozások zöme inkább többféle termékkel, több lábon állva működik, ami jelentősen csökkenti a bizonytalanságot, kiszámíthatóvá teszi a forgalmat és a bevételt. Péter bízott magában. Azt mondja, nem bonyolult ez, kezdeményezőnek, proaktívnak, ügyfélbarátnak kell lenni. Nem eladni kell, a vevőt kell segíteni, hogy megkapja azt, ami az adottságainak és a lehetőségeinek leginkább megfelel. Nem úgy keresi fel az ügyfeleket, mint egy átlagos ügynök, hogy mindegy mit vesz, csak vigye... Egy komoly tudástőkét értékesít, gyorsan reagál, rendszert tervez, szakmai támogatást ad, a telepítőket is maga választja ki, hiszen ismeri a szakmát. A vevők pedig értékelik a specializált, gyakran egyedi megoldásokat, és meg is fizetik. Nem volt hát elvesztegetett a szerelésre, az értékesítési módszerek és a piacismeret megszerzésre fordított idő. Ilyen komplexitásban, ilyen összetételben kiszolgálni az ügyfeleket csak az tudja, aki a teljes rendszert átlátja, a tervezéstől a kivitelezésig, és akinek emellett fontos az üzleti tisztesség is.

Amikor az első fiúk megszületett, Pestről Kulcsra költöztek, mert egy kertes ház és a nagyszülők közelsége a gyerekeknek a fővárosinál jobb életteret biztosít. Kell a nagymama és a nagypapa a srácoknak, mondja, mert van, amit csak tőlük kaphatnak meg. Már a második gyerekük is iskolás, és Péter naponta ingázik pesti irodájába. Az első a család! Nagy odafigyeléssel kiválasztott munkatársai, főnökük szellemében és elvárásainak megfelelően teszik a dolgukat. Akkor jók, ha az ő telefonjuk gyakrabban cseng, mint az enyém, mondja viccesen, pedig ez nem vicc! Egy jó vezetőnek a távollétében is megy a boltja, a gyengének a jelenlétében sem - ez nyilvánvaló igazság. Most azon töpreng, hogyan és miben kellene neki magának fejlődnie, amivel cégje és családja sorsát előbbre viheti. Ennek így kell lennie, előre látni, felelősséggel... Nagy igazság, hogy ne akarj sikeres ember lenni! Legyél inkább értékes ember, ahogy Albert Einstein tanácsolta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!