Hírek

2015.05.26. 16:37

Műanyagpalack-bányászat

Dunaújváros - Egy hulladékot újrafeldolgozó cég példaértékű kezdeményezése fiatalokat is megmozgat a környezetért.

Pekarek János

Remekül sikerült osztálykirándulás lett a versenyből május 15-16-án a győztes pápai diákoknak és még a környezetvédelem ügye is nyert a dolgon! Elsősorban harmincegy elkötelezett középiskolás aktivistát. Másodszor ugyanennyi zsák zsugorított polietilén palackot, amiket a győztes osztály tanulói gyűjtöttek össze egy hónap alatt.

Gondoljanak bele: egy zsákban legalább 160 darab palackmaradvány volt - tehát 4960 darab PET-palackkal lesz kevesebb szétszórva a bokrok alján, a folyókban, patakokban, járdákon. S ha még ehhez hozzávesszük, hogy az összegyűjtött palackokat újra fel is dolgozzák, vagyis jelentős mennyiségű nyersanyagot és energiát takarítunk meg, akkor igazán nyerő az akció!

A pápai Gazdasági Szakképző Iskola 9.c osztályának diákjai a sárvári hulladékfeldolgozó hídmérlegén: pont két tonnát nyomtak

Hiszen nem csak a verseny első szakaszának nyertesei, a pápai székhelyű Gazdasági Szakképző Iskola 9. C osztályának diákjai gyűjtötték és zsugorították a palackokat nagy szorgalommal, hanem még további 17 iskola diákjai! A begyűjtött és összezsugorított palackokat tehát csak tonnákban lehet mérni.

A zsugorítás kifejezésről olvasóink már nyilván tudják, hogy ezt a környezetvédelmi akciót a mezőfalvi székhelyű, a palackzsugorító készüléket gyártó Budafilter Kft. érdekeltségéhez tartozó Greenpet Nonprofit Kft. szervezte. Mégpedig nem csak egy rövid életű, bár hasznos verseny idejére: a program folyamatosan zajlik és egyre bővül.

Mára négy megye, Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém és Tolna összesen 36 iskolája kötött szerződést a Greenpet-tel, tudtuk meg Mészáros Tímeától, a program mentorától. A szerződés értelmében a cég minden benevezett osztálynak küld egy háztartási műanyagpalack-zsugorító készüléket. Ezt az osztálykoordinátor szervezésében minden nap másik diák viheti haza, s otthon (meg a rokonságban, szomszédságban) annyi palackot zsugorít össze vele, amennyit csak tud! A zsákokba gyűjtött palackokat pedig elviszi a Magyar Posta legközelebbi hivatalába, ahonnan (ugyancsak szerződés alapján) a posta elszállítja Mezőfalvára. Ott részben őrleményt állítanak elő belőle, részben pedig műanyag pántoló szalagot: mindkettő iránt igen nagy a kereslet a világpiacon.

Idén januárban kezdődött az alapprogram az iskolai közösségi szolgálatot teljesítő és a Greenpet-tel szerződött középiskolások között. A pápai középiskolások fölényes győzelmet arattak. A győztes osztály kétnapos osztálykiránduláson vehetett részt a cég költségén, Sárváron és Szombathelyen.

A program folytatódik tovább. A közösségi szolgálathoz kötődő versenyt jövőre is meghirdetik a mezőfalvi cég szervezésében.

Természetesen komoly gazdasági érdek is fűződik ahhoz, hogy minél több hulladékot hasznosítsunk újra. Nem csak egy cég érdeke ez, hanem mindannyiunké! Hiszen ezzel munkát, energiát, nyersanyagot takarítunk meg: manapság mind elsődleges szempont. De ha nem történne más, mint hogy tisztább lesz a környezetünk, már akkor is megérné.

Nemzedékek tanulják meg újraértelmezni a szemetet...

 

 

 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!