Hírek

2010.09.23. 08:29

Minden étkezőért megharcolnak

A diákok többsége reggeltől estig pizzát vagy hamburgert enne. Csakhogy azt nem adnak az iskolakonyhán. Ha a kedvenceivel nem szolgálhatnak, akkor gyakorlatilag mindegy, hogy mi a kaja - csak spenót ne legyen. Az iskolák és kollégiumok étlapját szemrevételezve feltűnnek a menüsorban a kedvencek is. Szóval annyira nem rossz a helyzet, amennyire gondoljuk.

Körmendi Erzsébet

A városban négy főzőkonyha látja el a tálalókonyhákat, hármat szemrevételezünk közülük. Az MMK melletti Dunaferr iskola étkezdéje kihalt volt tegnap 11 órakor. A dolgozók szerint ezen nincs mit csodálkozni, hiszen reggel 5-6 órakor kezdik a főzést, és délelőtt már a vacsorát készítik elő, illetve tálalnak. Ebben a középiskolában nagyjából 30-an ebédelnek, a többi ételt viszik a tálalókonyhákba.

Az ételkiszállító-autó áll meg az épület hátsó ajtajánál. Rab Vilmos szerint saját dolgozókkal oldják meg a fuvarozást, mert így jobban számonkérhető, hogy tiszta legyen az autó, ápolt a söfőr, és határidőre érjen oda az ebéd, ahova kell. Idegenekkel nehezebb lenne.

A szervezeti változások miatt jelenleg többen dolgoznak a város iskolakonyháin, mint tavaly ilyenkor. Június közepén minden dolgozót megkerestek, az utcáról vettek fel munkaerőt azok helyett, akikkel nem tudtak megegyezni. Külön élelmezésvezetőt alkalmaznak, hogy az étlap olyan legyen, ami megfelel a gyerekeknek, de három hét tapasztalata alapján a minőségről korai véleményt mondani. Szalainé Albrecht Orsolya élelmezésvezető szerint igyekeznek megtalálni az egészséges táplálkozás és a diákízlés között a középutat. Közben meg kell felelniük a jogszabályoknak is, amelyek meghatározzák, hogy tíz nap átlagában az ételnek mennyi kalóriát, és az alap élelmiszerekből milyen mennyiséget kell tartalmaznia. A belsőségekkel bajban vannak. A máj például rendszeresen moslék lesz, mert azt utálják a gyerekek és a tányéron hagyják. Bezzeg a gyros, a milánói vagy a lasagne az utolsó falatig elfogy.

A Petőfi iskola konyhája tiszta, rendezett. Az éttermében viszont málik az ablak alatti falról a vakolat, az ablakkeretekről lepergett a festék - lehangoló a sivárság. A gyerekek szaladnak a pulthoz, onnan az asztalhoz vágtatnak az ételekkel megrakott tálcákkal, esznek a zöldséglevesből, de inkább a zöldbabfőzeléket lapátolják befele, a szilvára nincs idő, viszik magukkal, sietnek órára.

Faragó Józsefnétől megtudjuk: változott az étlap tavaly óta. Régen kétféléből lehetett választani, most csak egy fajta másodikat főznek. Ez könyebbség, nem kell találgatni, hogy melyik osztálynak adják az egyik félét és melyiknek jusson a másik.

A Lorántffy konyháján Flóris Csaba kalauzol végig. Hatalmas kondérok, tűzzsámolyok mindenütt, számunkra nem sokat mond a látvány. A konyhafőnök meséli, hogy dolgozott már hajón, vendéglátózott a fővárosban. Megjegyzi: nagyon lejáratták a közétkeztetést az utóbbi években. Szerinte a jó vendéglátós nemcsak az ételekre figyel, hanem arra is, hogy mosolyogjon a dolgozó, aki a pultnál állva osztja az ebédet. Ez alól az iskolák sem kivételek. A Lorántffyban bemutató főzést is tartottak nemrég, és meggyőzték a szülőket arról, hogy a legkényesebb igényeket is kielégítik, nyugodtan rájuk bízhatják a lisztre, tejcukorra érzékeny, cukorbeteg vagy vegetáriánus gyermekeket is. Ha kell külön kislábasban megfőzzük az ételt , mondja Flóris Csaba.

Megharcolunk minden vendégért, folytatja Rab Vilmos. Anyacégük, az S-Food is közétkeztetéssel foglalkozik, és a cégcsoport az ország több településen lát el kórházakat, szociális intézményeket, óvodákat, általános és középiskolákat. Dunaújváros esetében egyelőre örülnek annak is, hogy nemrég az egyik iskolában az eddigi öt helyett kilenc tanár kért ebédet. Az éthordós igények is egyre markánsabban jelentkeznek. De mindenekelőtt a diákokat és tanárokat szeretnék meggyőzni. Mert van olyan középiskolája a városnak, amelyben tíz százalékát sem éri el az ebédre befizetők száma, másutt a kilencven százalékot is meghaladja. Az arányokon javítani szeretne a Hungast, mégpedig úgy, hogy felméri az igényeket, és figyelembe veszi azokat a havi étlap összeállításakor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!