Hírek

2017.04.24. 20:01

Emberi sorsok, pillanatképek - Mezőfalviakról szól mezőfalviaknak

Mezőfalva évtizedei címmel fotótörténeti csemegére lelhetnek a Kiss Kálmán Művelődési Házban mindazok, akik örömmel idézik fel a helyi rendezvények élményeit, emberi sorsokat, pillanatképeket.

Körmendi Erzsébet

A József nádor-hét alkalmából április 24-én, tegnap nyílt meg a művelődési házban az a tárlat, amely kollégánk, Horváth László fényképezőgépén keresztül mutatja be a község és lakóinak az életét. Tizenhárom év sajtófotóit szemlézhetjuk kollégánk által, akinek a munkáját az év legjobb külsős tudósítója díjjal ismert el a DH március 15-én, a szabad sajtó napján.

Horváth László születésnapi ajándéknak szánta a tárlatot a mezőfalviaknak, hiszen a település születésnapja közös ünnepük. Ennek szellemében válogatta össze a rendezvényeken, közösségi és családi ünnepeken készített felvételeket, megköszönve egyúttal a lehetőséget is, hogy fotósként, újságíróként részese lehetett a pillanatoknak.

Horváth László szívből ajánlotta a Mezőfalva évtizedeit visszatükröző tárlatot Fotó: Zsedrovits Enikő

- 2003-tól fotózom Mezőfalva társadalmi életét. Célom, hogy dokumentáljam az emberek mindennapjait, sikereit, örömeit. Az elmúlt 13 év fotói jó alapot teremtettek egy archívum elkészítésére. A kiállítás a társadalmi rendezvényeken keresztül a településen élő emberek életét mutatja be. A képek nagy része saját készítésű, de megtalálhatók benne barátok, ismerősök, családtagok fotói is - mondta Horváth László a megnyitón.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!