Mesebeli igazság: jónak kell lenni

- Aztán elhívtak bennünket, hogy lépjünk fel A dzsungel könyve-előadásunkkal az iskolai farsangon, majd a Pomóthy-féle rendezvényen. Mindenhol feldobtuk a hangulatot, tapsoltak, gratuláltak nekünk. A múlt szombati horgászbál volt az utolsó a sorban. Ott igazi meglepetés volt a fellépésünk, még a jelmezbálra meghívott vendégek sem tudák, hogy ott leszünk - folytatják, szintén egyszerre, majd mindahányan...

Közben persze lendülnek a kezek, szólásra jelentkeznek, már csak a formaság kedvéért is. Teli szájjal nevetnek. Nézem az arcokat, egyikük-másikuk nagyon ismerős.

Hát persze! - jut eszembe. Két évvel ezelőtt, amikor még elsősök voltak, már jártunk ennél az osztálynál. Akkor is egy különleges akciójukkal hívták fel magukra a figyelmet. Az iskola régi szárnyában található osztálytermüket dekorálták ki, szülői összefogással.

Gyorsan kiderül: a mostani táncos mulatság is egy szülőpár gondos munkájának köszönhetően lett ekkora siker.

Dodi, azaz Kara Dominik anyukája és apukája tanította be a gyerekeknek a darabot. Az apuka, Kara László ráadásul szerepel is, ő a Majomkirály. A kis Dodi pedig szinte lubickol Maugli szerepében. Az eleven kisfiúra, aki - ahogy elnézzük - az osztály hangadója lehet, mintha rászabták volna a félelmetes vadon kalandos életű hősének szerepét.

- Nekem remegett a lábam, amikor a Ki mit tud?-on először adtuk elő a darabot - idézi fel az izgalmakat Panna.

- Én egy kicsit el is rontottam a táncot, de azóta már jól megy ám - ragadja magához a szót a bogárszemű Babai Blanka.

- A tervezett osztálykirándulás, és a táncos darab története ott kapcsolódik össze, hogy öt kisdiáknak nem futja a dégi kirándulásra. Igaz, egyikük a betegsége miatt sajnos nem is jöhet velünk. De azt nagyon szeretnénk, hogy a többiek mind ott legyenek - veszi át a szót az osztályfőnök, Gyöngyösi Lászlóné.

- Persze csak az jöhet majd el kirándulni, aki megérdemli - teszi hozzá szigor mögé rejtett kedves humorral Marika tanító néni.

Erre aztán mindenki kontráz, persze megint egyszerre. Zsivaj, nevetés...

- Arra is gondoltunk korábban, hogy kézműveskedünk, s az elkészült kis tárgyakat, saját alkotásokat a Jankovich-napi vásáron, illetve más helyi rendezvényeken árusítjuk. Ám aztán a horgászbálon is felajánlottak adományt a nemes célra, így lett tehát valóságos pénzgyűjtő fellépéssorozat Maugli történetéből - szőjük tovább a beszélgetés fonalát az osztályfőnökkel.

- Miért fontos nektek, hogy mindenki részt vehessen a kiránduláson?! - faggattuk a gyerekeket.

- Mert ha nincs ott mindenki, az nem is osztálykirándulás! - ad kérdésünkre lényegretörő, félelmetesen okos, no és őszinte választ a szöszke, nagyszájú Dodi. Titkon úgy látjuk, ő amolyan kis főhős-féle lett ebben az iskolás sztoriban. S, hogy mennyire igaz ez, az majd csak a búcsúzáskor derül ki...

- Dégre megyünk, május 10-én indulunk a három napos osztálykirándulásra - harsannak fel. S látható: már most óriási várakozás előzi meg ezt a közös nagy kalandot.

- Úszunk, meg persze tollasozunk is! - vágnak a közepébe, mikor a kirándulással kapcsolatos tervekről kérdezzük őket.

- Kenyérsütés is lesz a tájházban. Az erdő-mező életét tanulmányozzuk - igazít ki, egy kicsit komolyabb vizekre evezve, az osztályfőnök. De sok olyan program is várja a gyerekeket, amiről egyelőre nem tudnak. Hiszen fontos, hogy sok-sok meglepetés is legyen.

- A kirándulások után rajzokon, fogalmazásokban örökítjük meg az élményeket. Igaz?! - fordul a gyerekek felé Gyöngyösi Lászlóné.

- S milyen szomorúak lennének azok, akik csak hallgatják a lelkes beszámolókat, az izgalmas történeteket, miközben ők nem lehettek ott, nem vehettek részt ezekben a kalandokban - magyaráz kisdiákjai helyeslő bólogatása mellett a tanító néni.

Lassan szedelődzködni kezdünk, hiszen már így is alaposan eltérítettük rendes kerékvágásából az olvasás órát. A gyerekek gyorsan, fürgén összeállnak, amikor egy közös kép készítésére kérjük őket. Szamárfülek, kacagások, összekacsintások és tréfás lökdösődések...

- Elnézést, mondhatok még valamit?! - szól utánunk Dodi.

- Az anyukám és az apukám azért segítettek a rászorulókon ezzel a darabbal, mert két évvel ezelőtt leégett a házunk. Tudjuk, hogy milyen az, amikor valaki segítségre szorul, és mások segítenek rajta - beszél meghatóan felnőttesen, komolyan a tiszta tekintetű kisfiú.

Akkor az egész falu összefogott, hogy Karáéknak segítsenek. A kisfiú sok mindent kapott az iskolában is, elégett ruhái, játékai helyett.

Eljövünk Rácalmásról, közben értékelünk. Arra jutunk, hogy kilencévesen még minden rendben van, ebben a korban még jól, igazul lát az ember fia. Csak később rontunk el mindent...

...két évvel ezelőtt leégett a házunk. Tudjuk, milyen az, amikor valaki segítségre szorul, és mások segítenek rajta.