25°
31°
18°

Megújul a városi Fabó Éva Sportuszoda

Dunaújváros – A legjobb hír, hogy a felújítás folytatódni fog, most készítik a terveket és keresik a pénzügyi forrást.

Az idén harminckilenc esztendős létesítményben 1977-es átadása óta nem volt nagyobb korszerűsítés, gépészeti berendezéseit tekintve ma már egyedülálló Európában: akkori szóhasználattal élve: nyugatnémet gépeinek nincs párja a földrészen, és ez igen nagy feladat elé állítja az üzemeltetőket. Korábban többször tervezték már a felújítást, de sosem sikerült elég pénzt összeszedni az egész épület és gépei átépítéséhez. Az idén nyáron egy új stratégia jegyében fokozatos felújításba kezdtek. A fedett rész melletti terasz átépítésével kezdődött a munka. A lépcsős, vasbeton terasz szigetelése végtelenül elhasználódott már, és ez nem csupán esztétikai problémákat okozott, hanem az alatta lévő gépház működését is veszélyeztette már a sorozatos beázások következtében. Ezért az önkormányzat megrendelésére első ütemben felszedték a terasz szigetelését, majd felhordták az új fedő- és szigetelőréteget, újrafestették a területet, külön színnel jelölve a lépcsőket. A terasz felújítása a napokban elkészült – s akkor már folyt a belső, ötven méteres, nyolc sávos, 180 centiméter mély sportmedence felújítása is. Decemberben ideiglenesen lezárták ezt a medencét, mivel fel kellett újítani azt a gátat, amely két, külön használható részre választja azt.

Hajdu János, a Fabó Éva Sportuszoda gépészeti csoportvezetője mutatja az uszoda teraszának új fedő- és szigetelőrétegét

Az egyik rész 33 méteres, 180 centi mély, a másik pedig egy 16 méteres, szabályozható mélységű: 30, 60, 90 vagy 125 centiméter mély vízben fürödhetnek a vendégek. A szakemberek megfelelő megoldást találtak az emelőberendezés korszerűsítésére: teljes egészében kicserélték a hidraulikát, a szabályozó és vezérlőegységgel együtt. A rendszer biztonságosan működik. Emellett kitakarították a nagymedencét, kijavították a burkolatát és friss vízzel töltötték fel. A korszerűsítés folytatódni fog, elsősorban a tető és a nyílászárók felújítására lenne szükség: azok is egy híján negyven esztendősek, erősen elhasználódtak, a belső álmennyezet egy része már jelentősen károsodott is. Felújításuk aligha halasztható tovább. Ám nem csak a pénzügyi források biztosítása igényel alapos tervezést, hanem a műszaki kivitelezés és annak időzítése is. Műszaki kérdésekben járatlanok számára is egyértelmű, hogy a felújítást aligha lehetséges elvégezni az uszoda folyamatos üzemelése mellett.


Kajak-kenu-vb
Balaska Márk és Apagyi Levente duója bronzérmet szerzett Szegeden
A megye 7 csodája / 20 perce
Gyógyító erő rejlik itt
Csalóka a mellékelt ábra: bár a fotón egy építmény szemrevételezhető, a természeti érték abban rejlik. Ez ugyanis az agárdi termálvíz kútja.
Gyász
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik KÖDMÖN ERNŐNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban együttérzéssel osztoztak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH SÁNDOR a DFK nyugdíjasa hosszan tartó betegség után életének 73. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. augusztus 26-án, hétfőn 14.30-kor lesz a kisapostagi yacht kikötőben. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALOGH GYÖRGYNÉ nagyvenyimi lakos 88 éves korában elhunyt. Temetése 2019. augusztus 26-án 11.30-kor lesz a nagyvenyimi temetőben. A gyászoló család
"Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, Szorgalom és munka volt egész életed. Elfeledni téged soha nem lehet, Csak meg kell tanulni élni nélküled." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSOMORNÉ GYÉMÁNT JÚLIA biológia-földrajz tanár életének 79. évében elhunyt. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÉFER IMRE ISTVÁN 89 éves korában elhunyt. Temetése 2019. augusztus 30-án 10 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Soha el nem múló szeretettel emlékezünk FEJES ANDRÁS halálának 10. évfordulóján: felesége, gyermekei, unokái, dédunokái
Tudod, Ici, „neked olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak. Neked, egyedül neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak.” (Antoine De Saint-Exupery) Megrendült szívvel tudatjuk, hogy PETHŐ VILMOSNÉ született Pfeffer Ilona 83 esztendős korában elhunyt. Örök nyugalomra 2019. augusztus 23-án, 14.30-kor helyezzük a dunaújvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. Gyászolják: lánya, veje, unokái Friedrichné Pethő Ilona Friedrich László Dr. Friedrich-Kiss Diána Dr. Friedrich Vilmos László
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JÓZAN KÁROLYNÉ 84 éves korában elhunyt. Temetése 2019. augusztus 22-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÖDMÖN ERNŐNÉ 2019. augusztus 9-én örökre megpihent. Temetése augusztus 23-án 14.30-kor lesz a Mélykúti temetőben. Gyászoló család
"Én nem haltam meg! Az ami nektek voltam, Még mindig vagyok! Nevezzetek nevemen, Beszéljetek hozzám, ahogy mindig. Nevessetek és gondoljatok rám, hisz én itt vagyok veletek csak az út másik oldalán megyek!" Soha el nem múló szeretettel emlékezünk MÓRICZ ZOLTÁN halálának 2. évfordulóján! Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JUSZKU IMRÉNÉ született: Föld Mária 69 éves korában elhunyt. Temetése 2019. augusztus 16-án 10 órakor lesz a dunaújvárosi római katolikus altemplomban. Kérünk mindenkit, aki végső útjára kíséri, egy szál vörös rózsával rója le tiszteletét. A gyászoló család
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS ELEK dunaújvárosi lakos 66 éves korában elhunyt. Temetése 2019. augusztus 15-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. Kérünk mindenkit, aki végső útjára kíséri, hogy egy szál fehér rózsával rója le tiszteletét. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÁLFALVI PÁL 76 éves korában elhunyt. Temetése 2019. szeptember 6-án 14.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Soha el nem múló szeretettel emlékezünk BÁNFI ISTVÁN halálának 3. évfordulójára. Szerető felesége és családja
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk BOGDÁN MIHÁLY temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik SZABÓ JÓZSEFNÉ búcsúztatásán részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÁL JÁNOS 58 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. auguszttus 10-én 11 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet a Dunaújvárosi Kegyelet Kft. minden dolgozójának IBERHARDT JÓZSEF búcsúztatójának megszervezésében végzett lelkiismeretes, segítőkész munkájukért. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik IBERHARDT JÓZSEF végső tiszteletadásán részt vettek, vagy gondolatban velünk voltak és gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik TÓTH JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Kajak-kenu-vb / 21 perce
Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső kenus párosa két ezüstöt szerzett
Gerincvédelem / 59 perce
Fontos a megfelelő iskolatáska kiválasztása
Kajak-kenu-vb / 1 órája
Aranyérmet és nyolc tokiói kvótát szereztek a mieink a négyes döntőkben
Nagyvonalú szponzor / 1 órája
Szinte a teljes gépjárműflotta elektromos lesz a tokiói olimpián
NAGY PORT KAVART / 1 órája
Kétszáz éve verekedés tört ki a velencei búcsúban
S. Töttő Rita
Jó srácok / 1 órája
Ez a mozi lehet az év vígjátéka