Hírek

2013.04.04. 14:49

Megsüllyedt a löszfal Ercsiben és Kulcson (frissítve)

Fejér megyében a vízfolyások apadnak, de a nagy mennyiségű eső miatt a felázott löszfal Kulcson és Ercsiben is megcsúszott. Családi házak pincéjébe folyt víz miatt négy alkalommal kérték a katasztrófavédelem segítségét a megyében - közölte csütörtökön a katasztrófavédelem.

feol-duol

Ercsiben tízmilliós a kár

Ercsiben állandóan gondot okoz, hogy a település egyes utcái közvetlenül a magas parton épültek ki, közel a Dunához. A part anyaga itt lösz, ami veszélyes lehet, ha sok a csapadék. Mára talán már két utca is eltűnt a száz évvel korábbiakból. A településen jelentős összegeket fordítottak eddig is a partfal védelmére.  Az évtizeddel ezelőtti utóbbi nagy partfalcsúszás után jelentős munkálatokat végeztek el. Tavaly pályázati pénzből, mintegy 320 millió forintból erősítették a part újabb szakaszát. A vízpartot gabion-fallal támasztották meg, a magas partfalat rézsűzték, hatvan centis beton cölöpökkel rögzítették, a talajba vízelvezető csöveket raktak. A védművek ünnepélyes átadásáról tavaly májusban mi is beszámoltunk.

A talajsüllyedéssel érintett területet a gyalogosforgalom megakadályozása érdekében három oldalról kordonszalaggal lezárták (Fotó: Pati-Nagy Bence)

Nos ezen az új szakaszon történt most megcsúszás. Házakat, lakóépületeket, gépjárműforgalom céljára szánt utakat nem érint, ám a kár így is jelentős.  A Szőnyi István utca és a Duna sor közötti területen körülbelül százötven méter hosszan csúszott meg a tavaly felújított partfalszakasz, amelynek a betonozott és szalagkorláttal ellátott teteje 50 méteren kettévált. A repedés átlagosan 10 centiméter széles és helyenként 30 centiméter mély. A partfalcsúszás közvetlen veszélyt a lakosságra nem jelent. A katasztrófavédelem felhívására a polgármesteri hivatal a talajsüllyedéssel érintett területet a gyalogosforgalom megakadályozása érdekében három oldalról kordonszalaggal lezárta, és a balesetveszélyre felhívó táblákat helyezett ki. A partfal helyreállításáról az önkormányzat gondoskodik.

Szabó Tamás polgármester elmondta, hogy  mintegy 10 millió forintos munkára lesz szükség. Ennek egyik része garanciális is lehet, egyébként pedig a vis maior keretre számítanak.  A munkák a szárazabb időszakban kezdődhetnek majd.

Megsüllyedt a löszfal Ercsiben és Kulcson

Szabó-Bisztricz Anett megyei katasztrófavédelmi szóvivő tájékoztatása szerint Kulcson a dunaújvárosi katasztrófavédelmi kirendeltség polgári védelmi felügyelője a polgármesterrel járta be a kritikus helyszíneket. A település üdülőrészében a Duna-part két szakaszát érinti a talajcsúszás. A Sőtér sétányon tovább süllyedt a löszfal, emellett a Deák Ferenc utca végén öt ingatlan kertjének hátsó részében csúszik a meredek partfal az alatta lévő Dunapart utca négy telke felé. A talajsüllyedés a lakosságra és az épületekre közvetlen veszélyt nem jelent. A virághegyi városrészben a talajvíz okoz gondot. Ebben az üdülőövezetben 40-50 épület pincéjében, szuterénjében jött fel a víz tíz és negyven centiméter közötti magasságban. Több nyaralót lakásként használnak, ezekben a kazánokat veszélyezteti a víz.

Fotók: Pati-Nagy Bence

Ercsiben a Duna-parton megcsúszott löszfalnál helyszíni szemlét tartott a katasztrófavédelem a polgármesteri hivatal és a rendőrség bevonásával. A Szőnyi István utca és a Duna sor közötti területen körülbelül százötven méter hosszan csúszott meg a tavaly felújított partfalszakasz, amelynek a betonozott és szalagkorláttal ellátott teteje 50 méteren kettévált. A repedés átlagosan 10 centiméter széles és helyenként 30 centiméter mély. A partfalcsúszás közvetlen veszélyt a lakosságra nem jelent. A katasztrófavédelem felhívására a polgármesteri hivatal a talajsüllyedéssel érintett területet a gyalogosforgalom megakadályozása érdekében három oldalról kordonszalaggal lezárta, és a balesetveszélyre felhívó táblákat helyezett ki. A partfal helyreállításáról az önkormányzat gondoskodik.

Székesfehérváron rendkívüli ülést tartott a járási helyi védelmi bizottság, amely határozatban kötelezte az áramszolgáltatót, hogy az árvízzel veszélyeztetett székesfehérvári Székely utcai zártkerti ingatlanoknál az esetleges élet- és balesetveszély elkerülése érdekében vizsgálja felül az árambekötéseket, és indokolt esetben tegye meg a szükséges intézkedéseket. Részletek itt!

Családi házak pincéjébe folyt víz miatt négy alkalommal kérték a katasztrófavédelem segítségét a megyében. A hivatásos és önkormányzati tűzoltó egységek Bodajkon, Móron, Polgárdiban és Csóron az alagsori helyiségekből szivattyúkkal távolították el a vizet. Az utóbbi településen a családi ház pincéjében 60 centiméter magasan gyűlt össze a belvíz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!