Mégsem fog kihalni?

- Kevesebb pénzük van az embereknek, ritkábban járnak el mulatni, sokan tán nem is tudják, mi az. Hát persze, hogy tele vannak a kórházak idegosztályai! A népek nem tudják kiadni magukból a feszültséget! - mondja a Dunagyöngye prímása, aki ötvennegyedik életévében jár, és egy olyan száraz fán, azaz hegedűn játszik, ami még az ükapja apjáé volt. 1702-ben gyártotta azt a számozott hangszert Itáliában egy, Stradivari műhelyében dolgozó cseh mester.

- Mindenki tudja, milyen, gondokkal terhes, nehéz időket élünk - sorolja a csendes, kedves Attila, aki bejárta Európa és Észak-Amerika majd minden országát. Hatéves korától hegedül, tíz évet játszott a Rajkó Zenekarban, majd éttermekben, de 1990-ben, látva a szakmája/művészete iránti közömbösséget, elkeseredésében felgyújtotta kottáit, és nyolc évig építőipari segédmunkásként dolgozott, hogy eltartsa három gyerekét.

- Egy olyan világban élünk, ahol a valódi emberi érték, az egymás iránti tisztelet, becsület, és ezek közül is a legfontosabb, a szeretet néha veszni látszik. Mégis jó tudni, van egy kis sziget, oázis, ahol az emberek elfelejtik az előítéleteket, a hibás elgondolásokat és a haragot, s próbálnak a zenével egy kis időre boldog világot teremteni. Mi haszna a földi javaknak, ha nincs lelki békénk?

Attila nyolc éve zenél a Dunagyöngyében. Úgy tudja, alig tíz (!) cigányzenekar játszik már csak az országban, nincs háromszáznál több vizsgázott zenész közöttük. 1988-ban Sárosi Bálint zenetudós adata szerint még több mint tízezren voltak... De a prímást az bántja igazán, hogy a minap egy japán vendég kérte, kísérje őt, miközben elénekli az A csitári hegyek alatt című népdalt. Magyar ember évtizede nem kérte ezt a dalt...

Szerintem

Ködbeveszett gyerekkoromban mindennapos volt, hogy fővárosszéli barakklakásunkban nagyapám egyszercsak félrehajtotta a fejét, s minden kíséret és borospohár nélkül halkan énekelni kezdte: Deres már a határ... Rendszerint nagyanyám, nagynéném is csatlakozott hozzá – és nemsokára minden sokkal szebbnek tűnt. De még a hetvenes évek elején, amikor munkába álltam, akkor is természetes volt, hogy műhelyben, irodában nem múlhatott el úgy névnap, netán brigádrendezvény, hogy ne énekeltünk volna egy sort. Együtt, mert ez a lényege az egésznek. Manapság ilyenkor bekapcsolják a magnót. A zene persze szebb, jobb, divatosabb. Tán még a hangulat is magasabbra hág, mint emlékeimben. De talán mégis elmarad valami, ami régen megvolt. Vagy csak a nosztalgia szól belőlem?  

Mégsem fog kihalni? - Lapozzon!

OLDALTÖRÉS: Mégsem fog kihalni?

Mégsem fog kihalni?

– A mi legfőbb vonzerőnk a filézett pontyhalászlé és a cigányzene! – mondja Szekszárdi László, a Dunagyöngye Halászcsárda fiatal üzletvezetője, aki 2000 óta irányítja a vendéglőt. – Sok a törzsvendégünk, és sok a csdaládi rendezvény is. – Többnyire az utóbbi alkalomból, a házassági évfordulókon, eljegyzéseken, és természetesen a lakodalmakon mulatnak nálunk az emberek. Ilyenkor nagyon jól jön egy tapasztalt prímás és cimbalmos! Tehát állíthatom, a cigányzenének igenis komoly vonzereje van az egyébként eléggé hektikus, változékony vendégforgalomra. – S talán mégsincs a kihalás szélén a cigányzene. Úgy látom, mintha az utóbbi években a fiatalok körében is egyre népszerűbb lenne a műfaj!