Hírek

2016.11.18. 13:20

Megóvják az erdőt a tolvajoktól

Soponya/Mezőfalva– Az erdők védelme akció idei nyitányaként találkoztak a megye erdőgazdálkodói, kapitányságvezetői Soponyán, hogy megbeszéljék a teendőket.

Körmendi Erzsébet

Márok Csaba polgármester a bevezetőjében elmondta, hogy az akciósorozat egy mezőfalvi fasor eltulajdonítása nyomán indult el évekkel ezelőtt, és azóta megyei programmá nőtte ki magát, amelybe bekapcsolódtak az erdőgazdálkodással foglalkozók és a kapitányságok is. Az érintettek elmondhatták véleményüket az idei nyitón is. Elsőként a Vadex Mezőföldi Zrt. vadászati igazgatója arról beszélt, hogy az orvvadászat jelentős méreteket ölt a területen, és felhívta a figyelmet a gépjárművek vaddal való ütközése okozta jegyzőkönyv-felvétel problémáira. Az esetek bírósági szakaszában ugyanis nagyon fontos az, hogy mennyire pontos jegyzőkönyv alapján dolgozhatnak az ítészek.


Erdőgazdálkodók, kapitányságvezetők beszélték meg az idei feladatokat. Jobbról Sebestyén János Fotó: Amatőr felvétel

Sebestyén János erdőgondnok felhívta a figyelmet: a sárosdi kerületben másfél milliós falopási kár keletkezett idén, aminek több oka van. Sok az utak menti véghasználatuk, ahonnan viszonylag egyszerűen juthatnak fához a tolvajok, vagyonvédelmi céget kellett megbízniuk az őrzéssel. Pozitívként emelte ki a szakember a hivatásos vadászokkal és a körzeti megbízottakkal kialakított munkakapcsolatukat. A székesfehérvári erdőgondnok felhívta a figyelmet az erdőkbe beköltözött és ott lakó hajléktalanokra, ehhez kapcsolódóan a hozzászólók külön is jelentős problémaként említették az erdőkben eldobált és ott csúfoskodó hulladékok problematikáját.

Majoros Gábor vezérigazgató elmondta, hogy a Vadex Zrt. 19 ezer hektár erdőterületet használ, ám ez a terület nagyon szétszórt, őrzése és védelme komoly feladatot jelent. Beszélt az új vadászati törvényről, mint jogszabályi változásról, és utalt arra, hogy új vadászatra jogosultak lesznek, viszont bizonyos vadászok kiszorulásával, ebből adódóan az orvvadászat növekedésének veszélyre hívta fel a figyelmet. Megköszönte a rendőrségnek az eddigi együttműködést, és ezzel a programmal maximálisan elégedett. A cél az és egyúttal az ideális állapot is, ha nulla falopás keletkezne.

Szó esett a rendőrség megnövekedett feladatairól, és arról is, hogy külön oktatást tartanak a vad szabályos szállításáról, hogy ellenőrzéskor intézkedhessenek. A gárdonyi kapitányságvezető elmondta, hogy kevés káresemény történt a Vadex sérelmére, ő is megemlítette, hogy Ercsi hozzácsatolása a gárdonyi kapitánysághoz külön gondot jelent. Suszter Tamás Dunaújváros rendőrkapitánya elmondta, hogy nagyon jó az együttműködés az erdőgazdálkodókkal, kérte, hogy a fakitermelésekről, a veszélyeztetett részekről kapjanak rendszeres tájékoztatást, hogy hatékonyabban tudjanak fellépni. Jó ötletnek tartja a biztonsági cég alkalmazását, valamint a vadfigyelő kamerák kihelyezését a fakitermelés alatt lévő területekre, továbbá a NÉBIH szakhatósági bevonását is támogatja az orvvadászat esetében. Budavári Árpád, Sárbogárd rendőrkapitánya mintát a farakományok szállítására vonatkozó mintadokumentumok megismerését tartotta fontosnak, illetve javasolja természetvédők bevonását is az erdővédelmi akcióba.

Tóth Károly a Vadex Zrt. részéről elmondta, hogy minden dokumentumot összeállítanak és átküldik a megyei rendőr-főkapitány részére annak érdekében, hogy hatékonyabbak lehessenek.

Márok Csaba polgármester kiemelte azt, hogy a munkába jelentősen bekapcsolódtak Mezőfalván polgárőrök, nagyon jó az együttműködés. A térségi térfigyelő rendszereknél pedig javasolja: a rendőrség tegyen javaslatokat a településvezetőknek a fejlesztési irányokkal kapcsolatosan annak érdekében, hogy az eddigieknél is hatékonyabban léphessenek fel a bűnözőkkel szemben. A mezőfalvi körforgalmi csomópontban például minden oldalról megfigyelik már a közlekedőket, tehát aki a település irányába tart, illetve onnan távozik, az megjelenik a kamerák felvételein. Így például az eltulajdonított fával való mozgást is regisztrálni tudják, így a felderítés és az elfogás is sikeres lehet. A megye déli részén vannak gondok, ezt többen is jelezték felszólalásukban, ami az eddigi indokokon felül is alátámasztja a mezőfalvi rendőrőrs létrehozását, ami régi vágya a településeknek, és már a szakma is támogatja ezt az elképzelést. A fokozottabb rendőri jelenlét az erdők védelme szempontjából is eredményeket tud hozni a térségben.

Márok Csaba visszatekintet a kezdetekre és összegzésül elmondta lapunknak a megbeszélés után:

- Amikor ellopták a mezőfalvi fasort összegyűltünk nálam a hivatalba néhányan, hogy megbeszéljük, valamit kellene tennünk, mert meg kell védenünk az erdőinket, főleg tél előtt és a hideg évszakban, amikor szükségük van az embereknek tüzelőre, és sokan illegálisan próbálnak meg fához jutni, illetve az eltulajdonított mennyiséget értékesíteni. Az elhatározást tettek, járőrözések, razziák követték, és mára eljutottunk oda, hogy megyei szintű nagy összefogás, komoly erdővédelmi program alakult ki a kezdeményezés nyomán, rendszeres egyeztetésekkel. A megyei rendőrfőkapitány által is maximálisan támogatott akciónk sikere megmutatkozik abban, hogy egyre nagyobb méreteket ölt, a résztvevő szervezetek fontosnak és hasznosnak tartják a fatolvajok és erdőkben károkat okozók kiszorítását a területről, a megyéből.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!