Hírek

2015.07.24. 16:57

Meghúzták a ponthatárokat - Eddig 390 hallgató nyert felvételt a Dunaújvárosi Főiskolára

Dunaújváros - A felsőoktatásba jelentkező 105 ezer diák közül 72 ezret vettek fel, ami lényegében megegyezik a tavalyi arányokkal – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatásért felelős államtitkára pénteken.

Szabó Szabolcs

Palkovics László elmondta, felsőoktatási szakképzésre 6500, alapképzésre 45 200, osztatlan képzésre 6400, mesterképzésre 14 ezer hallgatót vettek fel. Az összesen felvett 72 ezer diákból 55 800 jutott be állami ösztöndíjjal támogatott helyre.

Demográfiai oka van annak, hogy körülbelül 1500-zal kevesebb diákot tudtak idén felvenni, mint tavaly, csökkent ugyanis az érettségizők és a felvételizők száma. Tavaly 72 ezren érettségiztek a felvételi előtt közvetlenül, az idén 89 ezren – közölte az államtitkár.

Palkovics László jelezte: a minimális ponthatár 280-ra emelése ahhoz vezetett, hogy a hallgatók komolyan vették a felkészülési időszakot, így a minimális ponthatár-növekedés nem okozott átrendeződést a szakok között.

A 2015-ös rendes felvételi eljárás keretében 390 hallgató nyert sikeres felvételt a Dunaújvárosi Főiskolára közölte lapunk megkeresésére a campus kommunikációs központja, amely így értékelte a ponthúzás eredményét:

Ez a szám annak tükrében is jelentős, hogy az idei érettségi átlag 3,57 vagyis rosszabb, mint a tavalyi. Ennek ellenére a Dunaújvárosi Főiskola minden meghirdetett szakját nagy biztonsággal tudja indítani. Az idei felvételi eljárásban nőtt a felvett hallgatók száma a levelező képzések alap, mester és felsőfokú szakképzésein.

Markánsnak mondható 25 százalékos növekedés tapasztalható a mesterképzésre jelentkezők számában a korábbi évekhez képest, 77 százalékkal nőtt a tanári szakra jelentkezők száma, köszönhetően a színvonalas és komoly múlttal rendelkező, idén 40. évfordulóját ünneplő tanárképzésnek. A felsőoktatási szakképzést választó hallgatók 31 százaléka gazdasági-, 32 százaléka informatikai- és 24 százaléka társadalomtudományi területen kezdheti majd meg tanulmányait az ősszel.

Az alapképzésre felvett hallgatók 38,5 százaléka a mérnökinformatikus vagy gazdaságinformatikus, 24,5 százaléka gépészmérnök, 20 százaléka pedig műszaki menedzser képzésen tanul majd. Mesterképzésre 49 hallgató nyert felvételt, 21 százalékuk a gépészmérnök, 79 százalékuk a pedagógiai képzést választotta.

Szeptemberi tanévnyitó a főiskola a pótfelvételin még gyarapodhat majd a friss gólyák létszáma Fotó: Archív

A ponthúzás követően máris indul a pótfelvételi szezon a DF-en is.

Azon felvételizők, akik nem érték el a szükséges 280 pontot, de nem szeretnének kihagyni egy évet, választhatnak az intézmény felsőoktatási szakképzései közül, hiszen a 4 féléves képzés után tanulmányaikat tovább folytathatják a képzési területhez kapcsolódó alapképzéseken, melyek ideje tantárgybeszámításokkal csökkenthető.

E képzésekre már 240 ponttal is be lehet kerülni, és felvételkor a legjobb tárgyakat veszi figyelembe a Dunaújvárosi Főiskola.

Fontos kiemelni, hogy a térségben egyedüliként a pótfelvételi során minden nappali tanrendben induló, alapképzésre jelentkező hallgatót a Dunaújvárosi Főiskola havi ösztöndíjjal támogat két szemeszteren keresztül, hogy megkönnyítse a továbbtanulást!

Ősszel indul az integrált szakképzési modell a főiskolán, amelynek egyik kiemelt eleme a középiskolai hallgatók matematika felkészítése.

Az intézmény közleménye szerint A középiskolákkal együtt a sikeres továbbtanulásért! méltó mottója lehet a modellnek, mely új lehetőséget jelent a tovább tanulni szándékozók, a Dunaújvárosi Főiskola és a térség számára.

Dunaújvárosi Főiskola a 2015/2016-os tanévre is hirdet pótfelvételit alap- és mesterszakokra, valamint felsőoktatási szakképzésre. Jelentkezni a www.felvi.hu honlapon elérhető elektronikus felvételi rendszerben lehet július végétől augusztus elejéig. A pótfelvételi eljárás eredményét augusztus végén ismerhetik meg a jelentkezők. Az eljárásban csak egy intézménybe és csak egy szakra lehet jelentkezni, az eljárás alapdíja 5 ezer forint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!