Hírek

2016.09.19. 19:00

Megfeneklett bárkák: a Dunaújvárosból indult szállítmány Földvárig jutott

Dunaföldvár/Dunaújváros - Dunaújvárosból vitt volna kokszot Szerbiába az a hajókötelék, amely Dunaföldvárnál felakadt a folyómederben.

Gallai Péter

A hétvégét kényszerű vesztegléssel töltötte egy román lobogó alatt közlekedő tolóhajó és három bárkája, amely Dunaújvárosból szállított volna kohó kokszot a Dunán lefelé a szerbiai Smederevoba, de nem sokáig jutott. Ugyanis nem sokkal szombaton este nyolc óra előtt, az 1560,3-as folyamkilométernél, a dunaföldvári híd előtt zátonyra futott.

A kép csalóka, a román lobogó alatt hajózó kötelék nem Dunaújváros felé tartott, csak az elakadt szélső bárka visszaforgatta (Fotó: Gallai Péter)

A völgymenet során a szélső bárka a hajózási útvonal szélén megakadt, majd a víznyomástól, illetve a lendülettől az egész vontatmány befordult hegymenetbe, azaz Dunaújváros irányába. Ráadásul a két bárka felakadt, magyarul felült egy zátonyra, azaz se előre, se hátra nem tudott mozdulni. Mivel a szállítmány részben elzárta a Duna hegymeneti hídnyílásának forgalmát, emiatt részleges hajóút zárlatot rendeltek el, emellett korlátozták a folyón közlekedő kötelékek méretét is. Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet kommunikációs osztályvezetője lapunknak hozzátette: a bárkák levontatását nem engedélyezték szombaton este, mert túl közel volt hozzájuk a híd, azt ne veszélyeztesse egy ilyen művelet.

A Dunaföldvárnál megfeneklett vontatmány

- A három bárka közül egyet a tolóhajó az eset után a nem messze lévő lekötő helyre szállított, a másik kettő esetében pedig a vízszint emelkedése - mint oly sok esetben - segített a kiszabadításukban. A második bárkát vasárnap délelőtt, míg az utolsót vasárnap délután tudták a lekötő helyre eljuttatni. A Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársai hétfőn szemlét tartottak, mert a harmadik bárka esetén felmerült a vízszivárgás gyanúja - tette hozzá Bajkó Erika, aki azt is elmondta, hogy a KBSZ szakmai vizsgálatot indított az ügyben, annak érdekében, hogy észrevételeivel segítse a jövőbeni hasonló események elkerülését, megelőzését. Az már tudható, hogy az esetet nem műszaki hiba okozta, hanem navigálás közben történt.

Kalmár Alex és Kiss Ervin látható a dunaújvárosi kikötői öbölnél, egy különösen alacsony vízállásnál

A kommunikációs osztályvezető hozzátette, hogy a vízi közlekedés esetében nem egy egyenes úttesten haladnak a járművek, hanem nagyon sok tényező befolyásolja azt. Például egy ilyen hídnyílás meghajózásánál az áramlások, a sodrás állíthatja váratlan helyzetek elé a kapitányokat.

A vontatmány, ahogyan Szabó Gyulától, az ISD Portolan Kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, nem a vasműnek szállított anyagot. Ám nem csak ezért nem veszélyeztette a kohászati cég alapanyag-ellátását, hanem azért sem, mert Dunaújvárosban jó előre felkészültek a hasonló helyzetekre.

Vagyis: vannak megfelelő tartalékok, tehát a vasgyár folyamatos termelése ebből a szempontból biztosítva van. A kiszállítások sincsenek veszélyben. A vasműből például jelentős mennyiségű kokszot szállítanak folyami úton a külföldi megrendelőknek, s ezeket a szállítmányokat, mondta Szabó Gyula, már eleve úgy rakodják uszályokra, hogy figyelembe veszik az útvonalon várható várható vízállásokat és gázlómélységeket.

Információink szerint egyébként a hajósok maguk között is csak azokat a kapitányokat és személyzeteket veszik komolyan, amelyek figyelemmel vannak ezekre a szempontokra.

Az előrejelzések szerint napokon belül több mint száz centiméteres vízszintemelkedés következik be a Duna helyi szakaszán

A vasmű szállítmányait alacsony vízállás esetén úgy tervezik, hogy akár több hajórakományra osztják el, hogy átjuthassanak a gázlók fölött. Ez kétségtelenül anyagi többletkiadás - talán ezért kísérleteznek egyébként tapasztalt kapitányok is a lehetetlennel, vagyis azzal, hogy súlyosan megrakott vontatmányokkal átcsusszanjanak olyan, előre jelzett szakaszokon, ahol nem lenne ajánlott ilyesmivel kísérletezni.

Kisvíznél erre áldozni kell! - mondta lapunknak Szabó Gyula, utalva arra az anyagi áldozatra, amivel a szükséges anyagok A pontból B pontba eljuttatása jár.

Végül is csak ez éri meg.

 

A dunai hajózás fejlesztésére Magyarország rendszeresen és sikerrel pályázik uniós forrásokra: a 2014-20-as pénzügyi időszakban eddig támogatást nyert 12 projekt 31,6 milliárd forint összértékű beruházás megvalósítását teszi lehetővé. A gázlók miatt az év harmadában csak csökkentett merüléssel, részleges kihasználtsággal közlekedhetnek a hajók a magyarországi Duna szakaszon. A probléma orvoslására a közlemény környezeti hatásvizsgálatok és engedélyezési tervek készülnek. A 2020. május végéig tartó projekt részeként az évtizedek óta használt eszközök kiváltására korszerű kitűző hajókat, bójákat és parti hajózási jelzéseket szereznek be. 2017 végéig egyebek mellett létrejön egy forgalommenedzsment központ, amelyhez a meglévő rendszerek mellett új parti radar- és kamerarendszer is szolgáltat majd információkat, elkészítik a Duna naprakész elektronikus hajózási térképét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!