Még Orbán Viktor is járt a Lenin kocsmában

A felhívás kapcsán kerestük meg a városházát, Dunaújvárosban nincsenek-e hasonló tárgyak valahol bedobozolva, így az önkormányzat is csatlakozhatna az a(u)kcióhoz. Cserna Gábor polgármester jó ötletnek tartotta a kezdeményezést, ám mint megtudtuk, itt már korábban megtörtént a kisöprés, a múlt rendszer relikviáiból már nincs a birtokukban semmi, mivel azok jelentős része múzeumba került. Viszont közvetítőként fogadják a lakosság birtokában lévő, feleslegesnek ítélt tárgyakat. Ez ügyben január 18-ig a városházán keressék Németh Tünde sajtószóvivőt, 8 és 16 óra között, a 412-211/233-as melléken.

Viszont vannak olyanok, akik nemhogy nem válnak meg a múlt rendszer dolgaitól, hanem inkább gyűjtik, megőrzik őket. Nem azért, mert visszasírják a kommunizmust, egyszerűen azért, mert úgy gondolják: ez az időszak is az életünk része volt, ráadásul a következő generációk már csak ezeken a tárgyakon keresztül ismerhetik meg a múltjukat.

Besztercei Zsolt azt mondja, nem tekinti magát gyűjtőnek, de amit kap a barátoktól, vagy megszerez az interneten, azt otthon, a férfiszakasznak kijelölt helyiségben kiállítja - plakátok, zászlók, kitűzők, könyvek és még számos tárgy idézi fel a letűnt korszakot. Az egész történet úgy jó tizenkét éve kezdődött, amikor Besztercei Zsolték egy zalai település művelődési házában dolgoztak.

- A pince dugig volt az egykori rendszer dolgaival, a gondnok azt mondta, azt viszünk, amit akarunk. Onnan hoztam egy jelentős méretű Lenin mellszobrot, ez volt az első darab. De felajánlottak egy háromméteres nagyságú, beépített világítással rendelkező vörös csillagot is, amit ugye képtelenség lett volna elhozni. Azután folyamatosan gyarapodott az anyag, most karácsonyra például egy olyan, 1959-es kiadású Mao Ce Tung verseskönyvet kaptam, amiből csak kétszáz példány készült. Számos kötet pedig egy antikommunista csíkszeredai egyetemi oktatótó révén került hozzám, aki kitakarította a tanszék könyvtárát. Lehet, egy múzeumban még jobb helye lenne ezeknek a dolgoknak, de nem az a célom, hogy majd évekkel később eladjam őket. Megtartom őket, azután majd kiderül, mi lesz a sorsuk. Azért már mindenki másképp áll a múlthoz, hiszen, ha összejövetel van nálam, a Lenin szoborral fényképezkednek az emberek. De nem a gúnyolódás a cél - fogalmazott lapunknak a fiatalember, aki mosolyogva kihangsúlyozta: a legenda szerint Sztálin életében két kitüntetést nem kapott meg, a Hős Város és a Hős Anya címet. Utóbbi viszont az ő gyűjteményében akad.

Pár éve vásárolt egy házat Grábics Gábor, és elhatározta ebben berendeznek egy szocialista szobát is.

- Egyáltalán nem politizálok, de az volt a gondolatom: ne tagadjuk le a múltunkat, viszont egy kicsit vidáman tekintsünk erre vissza. Ennek jegyében van a falon műanyag sarló és kalapács is. Sok dolog a zálogházból került ide, de kaptam felajánlásokat is. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács Elnökének a fotója sok fröccsömbe került, mire tulajdonosa nekem adta - mutatja a képet, majd a mellette lévő Lenin és Tito műveket is.

S bizony vannak értékes dolgok is a gyűjteményben: egy herendi és egy zsolnay porcelánból készült Lenin képmás. Igaz, a tulajdonos számára eszmei értékkel bír minden darab, az is, amely egyenesen Kínából érkezett, egy integető Maot ábrázoló vekker. De Grábics Gábor őrzi a kommunizmus utolsó lehelletét is - egy májkrémeskonzervbe zárva.

- Mindegyik darabhoz kapcsolódik egy sztori, egy történet. Van közöttük olyan, ami az édesapámé volt. Én ebben a korban voltam fiatal, ebbe születtem bele, az ember a fiatalságára, különösen a jó dolgokra szívesen emlékezik. Dunaújváros történetét ismerve, szerintem a szoborparkot is nálunk kellett volna létrehozni - tette hozzá.

Még a miniszterelnök, Orbán Viktor is járt a város egyik jelképes italozójában, ami a Lenin kocsma - Legvidámabb barak névre hallgat. Tulajdonosa, Tóth László ugyanis amolyan nyilvános múzeumot üzemeltet. A falakon zászlók, táblák, egyenruhák, amelyek már elválaszthatatlan részei a sörözőnek.

A tulaj így mesélt: - Évekkel ezelőtt a múzeummal egyeztetve, szerettem volna külső tárlatnak nyilváníttatni a helyet, csak ehhez nagyon komoly feltételek kellenek. Maga az ötlet 1988-ban született meg, Tábori Csabával közösen találtuk ki a jelleget ami nem gúnyolódás akar lenni, hozzátartozott az életünkhöz ez is. Nekem ez nem hobbi, nem szenvedély, több annál. Szeretném megmutatni a gyerekeimnek, és a következő generációknak is, hogy mi ebben a korszakban éltünk, ennek pedig ilyen tárgyi emlékei vannak. Ugyanis lassan kezd elfelejtődni, a mostani fiataloknak már ez semmit nem jelent. Volt, aki azt mondta, el kellene tüntetni, szerintem meg nem szabad. Akik betérnek hozzám, azok megszokták, tetszik nekik ez a milliő. Vannak dolgok, amiket a vendégek hoztak be nekem, és arra is nagyon büszke vagyok, hogy vannak olyan relikviáim, ami még a múzeumnak sincs. Persze akadnak vicces történetek is, van kint egy fotó, amelyen a panoptikumban Lenin mellett állok. Nem egy ember jött oda, hogy Laci, ismerem a hapsit az oldaladon, együtt dolgoztam vele a vasgyárban...

Majd Tóth László egy zászlót emelt le a falról, ami a vasműé volt, a rajta lévő sötét foltokról megtudtuk: vér. Az 1956-os forradalom idején került rá: - Például ennek, de a többi holminak sem tudom és nem is akarom forintosítani az értékét.

Lenin kerámia kétszázezerért

■ A licitre huszonkét országból érkeztek vételi megbízások, többek között Japánból és az Araböbölből is.
■ A Lenin-portrék átlagosan ötven-hatvezer forint körül keltek el.
■ Nyisztor György földművelésügyi népbiztos portréja megmaradt az ötvezener forintos kikiáltási áron.
■ Kisfaludy-Strobl Zsigmond Lenin kerámiája kétszázezerért talált gazdára.
■ Az árverésen tizenkilencmillió forint gyűlt össze.   

Lapozzon!

OLDALTÖRÉS: SZERINTEM – Szigeti Sándor jegyzete

SZERINTEM – Szigeti Sándor jegyzete

SZERINTEM – Szigeti Sándor jegyzete

SZERINTEM – Szigeti Sándor jegyzete

Nagyon is remek dolog, hogy vannak, akik őrzik az elmúlt rendszer relikviáit (ki ilyen, ki amolyan okból). Ami ugyanis akkor történt, azt nem szabad elfelejteni. Az utókor felelőssége, hogy hitelesen, tárgyilagosan, őszintén és semmit nem elhallgatva beszéljen az 1948-1988 közötti időszakról. Mert már köztünk élnek azok a fiatalok, akiknek semmit nem mond Marx, Engels, Sztálin, Lenin vagy akár Kádár János neve sem. E sorok íróját még avatták fel kisdobosnak, és az utolsók között az úttörők piros nyakkendőjét is viselte, a KISZ-tagságot szerencsére – hogy a többiről ne is beszéljünk – objektív okok miatt nem érhette meg. Emlékszik viszont azokra az október 23-ákra, amikor szokatlanul nagy és komor csend volt otthon, és azokra a március 15-ékre is, amikor a tiltás ellenére ki volt tűzve a magyar lobogó. Lenninnek és Kádárnak most is helye van: a múzeumokban.