Hírek

2017.05.24. 16:50

Magyar bajnokok Dunaföldvárról

Két magyar bajnoki címet, négy második helyezést és két harmadikat hoztak haza a dunaföldvári Löfan Mazsorett lányai Kazincbarcikáról, a Magyar Mazsorett Szövetség XVII. Magyar Mazsorett Bajnokságáról.

L. Mészáros Irma

A sportág legrangosabb eseményén a Borsod- Abaúj-Zemplén megyei városban tizennyolc település több mint négyszázhatvan versenyzője vett részt. A színvonalas versenyen, amelyet a nemrég átadott, rendkívül szép Don Bosco Sportközpontban tartottak, a földvári mazsorettek tizenhat koreográfiával léptek fel szóló, páros, miniformáció és csapat kategóriában. Fő eszközük a bot. Magyar bajnoki címet szerzett a botos kadett és a botos senior csoport, a botos junior pedig második helyezett lett.

A miniformációban mindhárom botos csoportkoreográfiájukkal második helyet értek el. Harmadik helyen végzett a junior zászló mini formáció, s örültek a Bognár Annamária - Szabó Petra junior botos duó harmadik helyének is. A Békési Arianne - Fehér Laura - Huszárik Helga senior botos trió negyedik lett. Béres Barbara művészeti vezető elégedett volt a teljesítményekkel. Mint elmondta, ilyen erős mezőnyben szólóban ötödiknek lenni (Duschnig Anna pomponos junior szóló, Márkli Anna junior botos szóló, Leibinger Anita senior botos szóló) is szép eredmény.

A földvári mazsorettek tizenhat koreográfiával léptek fel Kazincbarcikán
Fotó: Ifj. Csepeli István

Nagy volt az öröm a csapatban és a kísérő szülők között, hiszen ez közös munka. A lányok felkészítésében Béres Barbarán kívül Tóth Renáta, Horváth Zsanett, Huszárik Tamara, Tilli Fanni és Somogyvári Lilla vett részt, de a versenyen a harmincöt szülő segítsége is felmérhetetlen. - Köszönet nekik. Nélkülük nem menne ilyen könnyedén – mondja a művészeti vezető. Mindenki készenlétben volt reggeltől estig: öltöztettek, sminkeltek, frizurát készítettek, indítottak, ha probléma adódott, gyorsan reagáltak.

Remekül szerepeltek a földvári mazsorettek, akik a nemzetközi versenyeken is rendre bizonyítják tehetségüket

A május közepi verseny után két hét pihenő, néhány hétvégi fellépés következik, s máris kezdődik a készülődés az olaszországi Európa-bajnokságra. A nemzetközi versenyre a negyvenöt fős csapat a Magyar Majorette Szervezetek Szövetsége által szervezett április végi domaszéki országos bajnokságon szerezte meg a kvalifikációs helyét, ugyanis két kiemelt aranyat, egy második és egy harmadik helyezést ért el. Így a Löfan minden tagja utazik júniusban az Európa-bajnokságra. A nyár folyamán a Móri Fúvószenekarral két fesztiválon is részt vesznek: Szlovákiában és Olaszországban.

A csapat bárhová is megy, Dunaföldvár hírnevét öregbíti. (Mint tudjuk, nevük is a város nevének közepe visszafelé olvasva.) Élvezik Dunaföldvár Önkormányzatának anyagi támogatását, de a programokhoz és az utazáshoz még kérik majd vállalkozók segítségét is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!