Hírek

2016.12.13. 19:40

Luca-napi kotyolók - babonatan diákoknak

Dunaújváros - Temérdek régi hiedelem, babona, termékenységváró szokás kapcsolódik Luca napjához.

Szabó Szabolcs

A Petőfi Sándor Általános Iskolában egy mókás és tanulságos vetélkedő keretében elevenítettek fel kedden jónéhányat.

Ami ma már megmosolyogtató babonának tűnik, az egykoron az emberek számára iránytűként szolgált. Elmerülve e hiedelemtárban bepillantást nyerhetünk őseink értékrendjébe, gondolkodásába, mindennapjaiba is. Ezen régi tudástárból pedig a jelenkor embere is meríthet.

A Petőfi Sándor iskolában kedden, a Luca napjához kötődő népszokásokat, hagyományokat idézték fel egy osztályok közötti versengés keretében.

A diákoknak a többi között búzát is kellett ültetniük. Ezen napon, ha kis edénykébe búzát szórt a háziasszony, amit karácsony napjáig öntözgetett, s minél magasabbra hajtott ki, s minél jobban kizöldült addigra, annál bővebb termést jósoltak a következő esztendőre. Belsejébe mécsest, gyertyát volt szokás helyezni. A bőséges termést a kotyolók is elősegítették, akik házról házra járva adták elő egykoron varázsló rigmusaikat és mondókáikat. Egy biztos, a petőfis diákok mindent megtettek hogy jövőre eredményes évük legyen!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!