Hírek

2015.04.12. 08:13

Levél a főszerkesztőnek

Dunaújváros - Kollektív emlékezetünkben Borovszky Ambrus legendája elhomályosította annak a szakembernek a munkásságát, aki a Sztálin Vasmű Tröszt első vezérigazgatója volt, és már 1947-ben, mint a Nehézipari Központ főosztályvezetője hallatott magáról az új vasmű létesítése mellett érvelve. Ő nem más, mint Sebestyén János, akinek emléke előtt tisztelgünk.

Szente Tünde

Cikksorozatot jelentetett meg 1997-ben az Élet és Irodalom Dunaújvárosról és a Dunai Vasműről, amelyet Tarnói Gizella főszerkesztő eljuttatott Sebestyén Jánosnak, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság technológiapolitikai tanácsadójának. Aki pedig a köszönő levél egyik másolatát elküldte a Dunai Vasmű Gyártörténeti Gyűjteményébe. A cikksorozathoz gratulál, többek között azért, mert számos olyan ismeretanyagot tartalmaz, melyek ilyen megvilágításban, vagy éppenséggel egyáltalán nem kerültek el a magyar értelmiség szélesebb köreihez: Csak saját magam példáját említve: itt olvastam először Széchenyi István idézett elképzeléséről. /A 30-as - 40-es évek győri elgondolásáról volt információm./ Holott nekem négy éven át minden percemet a Vasmű és Dunapentele foglalta le akkori megbízatásom velejárójaként.

Az 1997. szeptember 2-i keltezésű levélben további érdekességeket vetett papírra Sebestyén János:

- A Dunai Vasmű nem a Gerő Ernő által megfogalmazott Vas- és acél országa szlogen megvalósítása célzatával létesült. A célja az volt, hogy az ország kohászatának acél-készáru gyártási lehetőségeit végre összhangba hozza az ettől jelentősen eltérő szükségletekkel. A trianoni határok között Magyarország számára csak a két borsodi acélmű /Ózd és Diósgyőr/, valamint a csepeli gyár keretében egy kisebb kapacitású üzem maradt meg. Szükség volt új acéllemezgyártó kapacitásra, illetve egy új acéllemez gyárra. A szakmai realitásoktól elszakadva teoretikusan elképzelhető volt, hogy ilyen kapacitások a meglevő művek keretében kerüljenek megépítésre. Ez azonban műszaki, terepadottsági és egyéb okokból nem volt lehetséges. Teoretikusan az is elképzelhető lett volna, hogy a laposáru szükségletünk túlnyomó és egyre növekvő részét importból fedezzük, ez viszont az akkori geopolitikai helyzetben teljesen irreális út volt.

Épül a vasmű. De nem a Gerő Ernő által megfogalmazott Vas- és acél országa szlogen megvalósítása célzatával - írja Sebestyén János

- A Dunai Vasmű létesítése ellenében sokat hangoztatott kifogás volt, hogy ez ésszerűtlenség egy olyan országban, melynek nincs sem vasérce, sem koksza, vagy kokszolható szene. Ez az ellenérvelés már abban az időben is csak részben volt igaz, ma pedig az acélgyártási technika viszonylag gyors fejlődése következtében már alig. Egy ország /régió/ acélszükségleti volumenéhez és választékához illeszkedő lokális /fogyasztásra telepített/ acélgyártás már félévszázaddal ezelőtt is sok esetben racionálisan létesíthető volt.

- A Dunai Vasműnek a szovjet eredetű általános elrendezési terve és az általuk szállított kohászati és acélhengerművi gép berendezések a II. világháború alatti amerikai technikát képviselték, mert a háború folyamán egy sor ilyen mű létesült USA segítséggel és beszállítással a keleti területeken. Ugyanakkor a borsodi és csepeli üzemek a századelejei technikai szinten voltak.

- Mindez jórészt érthetővé teszi, hogy a Dunai Vasmű - ellentétben a borsodiakkal - miért képes ma is gazdaságosan dolgozni. Természetesen ennek elengedhetetlen előfeltétele volt az is, hogy a Vasműnek mindig jól funkcionáló műszaki és gazdasági vezetése volt. A vezetésnek a vasmű megindulásától egymást váltó generációi jól érzékelték azt, hogy a jó minőségben elő- állított lapos-acéltermékek növekvő részének helyi tovább-feldolgozása jól megválasztott középtermékké vagy végtermékké jelentősen javítja a vállalat rentabilitását. /Ezt például a borsodi kohászati üzemek soha sem látták be./ Ebben rejlik a fő oka, hogy a vállalat folyamatosan jobb gazdasági eredményekkel dolgozott, mint a többi vaskohászati üzem. Hozzátehetem végül azt is, hogy a hazai vaskohászati iparnak részben önkéntesen vállalt, részben a gazdaságirányító szervek által rákényszerített dollárszerző szerepében a Dunai Vasmű lehetőségei és pozíciói sokkal megalapozottabbak voltak a többieknél. A borsodi üzemek a szakágazati iparvezetés támogatásával a realitásokhoz mérten viszonylag igen nagy és költséges kapacitásbővítő beruházásokat követeltek ki, melyek a KGST összeomlása után természetesen soha nem térültek meg. A Dunai Vasmű soha nem kezdett bele ilyen luftballon játékba - írta Sebestyén János Tarnói Gizellának 1997-ben.

Sebestyén János 1934-ben a budapesti József Nádor Gazdaságtudományi és Műszaki Egyetemen villamosmérnökként végzett. 1949-ben megbízták a Nehézipari Beruházási Vállalat vezetésével, ezen keresztül, később, mint kormánybiztos felelős a Dunapentele mellett felépülő Dunai Vasmű és az épülő város beruházásáért. Ő lesz a Sztálin Vasmű Tröszt első vezérigazgatója 1953-ban. A vasmű és a város építésében elért sikeres munkáját 1954-ben Kossuth-díjjal jutalmazták. Kinevezték 1954-től nehézipari miniszter helyettessé, feladata az ország instabil villamos-energia hálózatának rendbetétele volt. 1960-tól előkészíti az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság megalakítását, aminek 1988-ig elnök helyettese. (Wikipédia)

 

 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!