Hírek

2016.12.21. 18:20

Krumplis laska, fahéjas sült alma is készült

Dunaföldvár - Ismét sokan választották kikapcsolódásként aranyvasárnapon a Béke téren rendezett változatos programokat.

L. Mészáros Irma

A délutáni adventi vásárban tárogatószó töltötte be a több mint százéves Díszkút körüli teret. Mielőtt felgyulladt volna a negyedik gyertya a város adventi koszorúján, Petkó Tamás katolikus plébános és Szilágyi János református lelkész mondta el üzenetét, gondolatait. Majd a 105. számú IV. Béla cserkészcsapat tagjai léptek fel, és részletet adtak elő az előző esti nagysikerű karácsonyváró koncertjükből.

A lélekhez szóló, szépen zengő énekek után az Ördögszekér Táncegyesület táncosai repítették el a hallgatóságot térben és időben kántálásukkal, fergeteges körtáncukkal és az ősi erejű moldvai zenével. Egy igazi falusi közösség ünnepélményét nyújtották azzal is, hogy a csoport apraja-nagyja ropta a táncot a hatévestől az ötvenévesig.

Szabó László (jobbra) mezőőr krumplis laskát sütött a hagyományos tűzhelyen, a sütőben fahéjas alma illatozott Fotó: Gazsó Miklós

A helyi csoportok után a Budapesti Operettszínház három fiatal énekese, Göbölös Krisztina, Kádár Szabolcs és Kabai Alex Karácsonyi dallamok című műsorával szórakoztatta a nagy hidegben is kitartó közönséget. Az aranyvasárnapot Vesztergám Miklós tárogatóművész különleges szólóprogramja zárta. A vendéglátók is megadták a módját. Szép volt a sátor.

- Az alapkoncepció: ha már ünnepelünk, ne csak zsíros kenyeret együnk. Akiket megszólítottunk, mindenki helyeselte - mondta Szabó László mezőőr, az egyik szervező. Az iskola konyhájában 600 darab pogácsa sült, a máltai csoport tagjai kenték a kenyeret, az egyik gazda adott sütőtököt, Princz Klári megsütötte, a sok vendég mind megette.

Nagy sikere volt a Szabó László által a helyszínen készült krumplis laskának és a fahéjas sült almának is. Elfogyott 150 liter bor, 100 liter tea. A mezőőrök, az önkormányzat külsős képviselői, a fuvarosok, néhány kereskedő és vállalkozó összefogásával igazán szép ünnepi estet varázsoltak.

A szervezők nevében Fafkáné Simon Ildikó értékelt a rendezvényt. Úgy gondolja, a korábbi éveknél sikeresebb volt, minden vasárnap tömeget vonzott. - Ez azt mutatja, a helyiek megszerették ezt a közösségi ünnepváró rendezvényt - tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!