Hírek

2013.11.01. 18:40

Koszorúzás a Boró sírjánál

Dunaújváros - Megrendezte hagyományos koszorúzását Borovszky Ambrus síremlékénél a Vasas Szakszervezet.

Pekarek János

A Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség képviselői csütörtökön délután megkoszorúzták Borovszky Ambrusnak, a Dunai Vasmű első vezérigazgatójának sírját a városi temetőben.

A hagyományos megemlékezésen Mucsi Zoltán, a szakszervezeti szövetség elnöke méltatta Boró érdemeit a vasmű felépítésében, megerősítésében és vezetésében. A beszédből kiérezhető volt, hogy az egykori legendás vezér életében elképzelhetetlen lett volna mindaz, ami az utóbbi években, évtizedekben a vasművel történt.

Mucsi Zoltán Vasas-elnök emlékező beszédét mondja a sírnál (Fotó: Ónodi Zoltán)

Borovszky Ambrus harmincnyolc évesen lett a vasműt építő nemzeti vállalat igazgatója, de 1953-tól már a vasgyár vezérigazgatójaként dolgozott. Egészen 1962-ig, amikor két évre a Kohó- és Gépipari Minisztériumba vezényelték, miniszterhelyettesnek. Sem ő nem bírta a vasmű nélkül - sem a vasmű nélküle. 1964-től nyugdíjazásáig, 1975-ig vezette a céget. Legendái arról szólnak, ahogyan ezt tette: erős kézzel, mintha a sajátja lenne, s mintha a sajátjainak építené, fejlesztené, vezetné.

Neve elválaszthatatlan dr. Tapolczai Jenőétől: mindketten úgy gondolkodtak, hogy ide, a pentelei fennsíkra nem csak egy gyárra és a hozzá tartozó lakótelepre van szükség, hanem egy városra: kulturális és sportlétesítményekkel, iskolákkal, gyermekintézményekkel, Vidám Parkkal, fedett uszodával, jégpályával...

Borovszky Ambrus nyugdíjazása után még húsz évet élt. Többnyire itt, Dunaújvárosban, amit nagyrészt maga teremtett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!