Hírek

2016.02.12. 11:23

Kósa Lajos: felfüggesztették Gál Roland dunaújvárosi képviselő párttagságát

Felfüggesztette a Fidesz Gál Roland dunaújvárosi önkormányzati képviselő párttagságát - közölte Kósa Lajos, a kormánypárt frakcióvezetője pénteki lillafüredi sajtótájékoztatóján kérdésre.

Azt mondta: Gál Roland tagságát felfüggesztették, és ha a bíróság elítéli őt, ezt véglegesítik, tehát "semmi közünk (...) ettől a pillanattól hozzá". Az ilyen esetekben ez a mechanizmus a Fideszben - tette hozzá Kósa Lajos.

Az index.hu egy helyi forrás értesülésére hivatkozva pénteken azt írta, hogy a dunaújvárosi önkormányzat egyik fideszes képviselője is gyanúsítottja annak az emberölési ügynek, amelyről csütörtök este adott hírt a Tolna megyei rendőrség a honlapján. 

A helyi portál értesülése szerint az egyik érintett Gál Roland önkormányzati képviselő, a közbiztonsági bizottság korábbi elnöke. Az Index.hu arról írt, hogy a portál értesülését az önkormányzat egyik névtelenséget kérő képviselője megerősítette.

Előzmény:

Gyilkosság miatt nyomoznak: előzetes letartóztatásba helyezték Sz. J. és G. R. dunaújvárosi lakosokat (frissítve)

Bűncselekmény miatt nyomoznak a Petőfi Sándor utcában

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!