Hírek

2016.12.04. 17:20

VOSZ Fejér megyéből ketten vették át az Év Vállalkozója-díjat

Budapest - Kulcskérdés, hogy a magyar kis- és középvállalkozások képesek lesznek-e a szemléletváltásra, arra, hogy maguk is innovatív, új megoldásokat hozzanak létre, kapcsolódjanak a globális értékláncokhoz, és a nemzetközi piacon is megállják a helyüket - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken, a vállalkozók napján.

MTI

A VOSZ tizennyolcadik alkalommal rendezte meg hagyományos év végi eseményét: a minden évben, így most is a Művészetek Palo- tája Fesztivál Színházában megtartott ünnepi rendezvényre az ország minden megyéjéből összesen mintegy 600 vállalkozó érkezett. December 2., a vállalkozók napja mára a magyar üzleti élet egyik legrangosabb fórumává vált, amely a vállalkozói szektor jelentőségét reprezentálja hazánk gazdasági életében. Az ünnepségen a kormány képviseletében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter köszöntötte a vállalkozókat, majd a gazdaság helyzetét a vállalkozások teljesítménye szempontjából értékelve rámutatott: - A munkáltatók és a munkavállalók szervezeteivel aláírt megállapodásnak köszönhetően a kormány arra számít, hogy már jövőre magasabb lehet a gazdasági növekedés üteme a kormány által várt 3,1 százaléknál. Szerinte véget ért a gazdaságban az extenzív növekedés időszaka, mostantól a hozzáadott érték növelésére, a hatékonyság és a termelékenység javítására kell a hangsúlyt helyezni - mondta.

Fejér megye díjazottjai: Kelemen Csaba és Rostási Szabó Józsefné

Emlékeztetett: a kormányzat korábban három fő célt jelölt ki: a versenyképesség erősítését, a foglalkoztatás bővítését, különösen a képzett munkaerőt igénylő területeken, illetve a hazai cégek megerősítését. Ezeket az elmúlt években sikerült elérni - fűzte hozzá.

Varga Mihály szerint korszakhatárt jelent az, hogy 4,7 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta, amire a rendszerváltás óta nem volt példa, fontos eredmény, hogy egy év alatt 7 százalékkal nőttek a reálbérek. A makrogazdaság helyzetéről Varga Mihály elmondta, a 2013. évi gazdasági fordulatot követően minden évben 3 százalék körül bővült a bruttó hazai termék, idén is jó lesz az adat, sőt, minden adott, hogy a korábban várt 3,1 százalékos 2017-es bővülési ütemet jövőre számottevően felül lehessen múlni.

Rostási Szabó Józsefné veszi át az Év Vállalkozója-díjat Demján Sándortól a VOSZ elnökétől, valamint Varga Mihály minisztertől a vállalkozók napján rendezett ünnepségen Budapesten

Az ország külkereskedelmi forgalma is jelentősen bővült, idén szeptemberben 4,4 százalékkal nőtt az export, az import 3,9 százalékkal. Kiemelte: úgy tudott bővülni a gazdaság, hogy közben a szerkezet stabil, folyamatosan mérséklődnek az országot esetlegesen fenyegető kockázatok - tette hozzá.

A miniszter kiemelte: az extenzív munkaerőpiaci programokat le kell zárni, a bővítés további útja a termelékenység emelése, a technológiai fejlesztés és a kapacitás bővítése. Azt mondta Varga Mihály: a kormány kész arra, hogy célzott programokkal, a szabályozáson keresztül és források biztosításával is minél gyorsabbá tegye a fejlődést. Rámutatott: az Irinyi Terv, az újraiparosítás programja révén azt kívánják elérni, hogy most, amikor a feltételek már megengedik, megteremtsék a magyar gazdaság hosszú távú növekedésének hajtóerejét.

A vállalkozók napján immár hagyományosan átadták a vállalkozók kiemelkedő munkája elismerését, az Év Vállalkozója díjat. Fejér megyéből két vállalkozó nyerte el az idén a rangos elismerést: Kelemen Csaba, a Kelemen Mérnöki Iroda Kft. ügyvezető tulajdonosa, és Rostási Szabó Józsefné, a Rostási hagyományos Konyha Kft. ügyvezető tulajdonosa.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!