Hírek

2013.02.12. 21:03

Kávéházi esték - Új sorozatot indított a zeneiskola

Dunaújváros – Új képzésének eredményeit mutatta be frissen indított koncertsorozatának első adásában a városi zeneiskola.

Szabó Szabolcs

Jazzre gyúrnak. Izgulok miattuk, és hát még magam is játszom – fogalmazott a Sándor Frigyes Zeneiskola ezúttal szűknek bizonyuló nagytermében Oláh Dezső zongoraművész, aki mint kiderült, bő féléve azon munkálkodik, hogy az általa is kedvelt és művelt improvizatív zenei fogásokat gyakoroltassa a tehetséges diákokkal.

 

A zeneiskola improvizatív gyakorlati képzésében részt vevő fiatalokból alakult zenekarok mutatkoztak be a kedden debütáló Jazz Cafe sorozat keretében. Belehallgattunk, mit is hallgat Oláh Dezső tanóráin. Kávéházi hangulatot ígért az előzetes invitáló, és részleteiben sikerült is megidézni az ízes jazzkocsmák hangulatát a zeneiskola negytermében. Köszönhetően a bemutatkozó zenekaroknak, amelyek inkább még alakuló formációknak tekinthetők. Ugyanis,  Oláh Dezső és Eged Márton basszusgitáros vezetésével fél éve tréningeznek a srácok, és mint a kedd esti kóstolóból is kiderül, szép nagy falatokban harapdálnak az ifjak a jazz, a blues, vagy épp a bossa nova kincseiből.

A zeneiskola tanulói két csapatban összesen hat számot adtak elő, majd a nagyok, Tri A´la Kodály – már valóban tanítani való minikoncertjével zárult az este. Elindult hát a Jazz Cafe és remélhetően hamarosan újabb kávéházi estével jelentkezik – a fiatalokon bizonyára nem múlik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!