Hírek

2014.11.23. 20:35

Jótékonysági bál a kórház új CT-berendezéséért

Második alkalommal rendezte meg jótékonysági bálját a múlt héten pénteken este a Szent Pantaleon Kórház.

Szabó Szabolcs

Betartva tavaly novemberben tett ígéretét, ismét jótékonysági bálra várta az adakozókat a Szent Pantaleon Kórház, amely ezúttal is a már nagyon várt új CT-berendezés megvásárlására gyűjtötte a forintokat.

– Úgy érzem, ismét egy remek hangulatú bálon vagyunk túl. Tavaly ilyenkor az első számú célunk az volt, hogy megteremtsük az új CT-berendezés anyagi forrásait, másrészt, szerettünk volna egy olyan társasági eseményt megszervezni, amely sokak számára fontos. A pénteken rendezett bálon számos polgármester, vállalatvezető és döntéshozó is részt vett, bízunk benne, hogy a Szent Pantaleon Kórház jövője továbbra is fontos lesz sokak számára – fogalmazott lapunknak Dr. Mészáros Lajos, a kórház főigazgatója, akinél a bál mérlegéről is érdeklődtünk.

– Pontos adatokat majd a hét elején tudok közölni, ám a jelenleg ismert számok szerint a tavalyihoz hasonló összeggel gyarapodott a gyűjtés. Az egészségügy jelenlegi helyzetében minden forintot meg kell becsülnünk, így ezúton is köszönöm mindazoknak, akik támogattak minket. Külön kiemelném azt a kapcsolati tőkét és társadalmi összefogást amely ennek a bálnak is köszönhető. Mindebből reményeink szerint hosszabb távon is profitálhat a Szent Pantaleon Kórház, azaz a város és térség lakói is. Azon dolgozunk munkatársaimmal, hogy a már nagyon várt CT a jövő év elején munkába álljon. A kórház jótékonysági bálját pedig a következő évben is szeretnénk megrendezni, hiszen mindig lesz olyan ügy, amely mellé érdemes odaállni és egy szélesebb társadalmi összefogás keretében támogatni azt – tette hozzá a főigazgató, aki a bálon elhangzott köszöntőjében a lapunk által nyújtott segítségért és támogatásért is köszönetet mondott.

Gyarapodó kassza

Eddig több mint 25 millió forint gyűlt össze az új CT-berendezés megvásárlására.

Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere, a jótékonysági bál egyik fővédnöke péntek este elhangzott köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy számos település és Dunaújváros önkormányzata is első szóra csatlakozott a Szent Pantaleon Kórház által elindított gyűjtéshez, amelynek eredményét mutatja, hogy a bőkezű felajánlásoknak köszönhetően már több mint 25 millió forint jött össze az új CT-berendezés megvásárlására, amely várhatóan a jövő év elején áll majd munkába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!