Hírek

2015.10.28. 16:58

Légzésfigyelőket vásárolnak az adományból

Dunaújváros - A hónap elején rendezték meg országszerte a 10 ezer lépés érted és értük! elnevezésű akciót, amelyhez Dunaújváros is csatlakozott.

Gallai Péter

A kampány lényege az volt, hogy a résztvevők - Dunaújvárosban 323-an voltak - egyrészt saját egészségükért tettek, másrészt a beteg gyereken is segíthettek gyaloglásukkal. A részvétel feltétele az 500 forintos támogatói jegy megvásárlása volt, amelyet az Amway Hungária megduplázott. Így szerda délelőtt 323 ezer forintos csekkel érkeztek a helyi kórház gyermekosztályára a szervezők. Az adományt Keserű Mónika adta át dr. Sipos Edith főorvosnak, előbbi büszkén mondta, hogy az idő rövidsége ellenére Dunaújvárosban kitettek magukért az emberek, hiszen Budapesten sem voltak ennyien. - Örülünk az összefogás sikerének, remélem jövőre még nagyobb összeggel érkezhetünk.

Az átadó ünnepségen Dr. Mészáros Lajos főigazgató mellett Szabóné Sáfár Ilona ápolási igazgató, dr. Sipos Edith, a gyermekosztály vezetője,  Keserű Mónika és Szombat Zsuzsanna főszervező, valamint Rácz Annamária, az egészségügyi intézmény munkatársa (Fotó: Ady Géza)

Dr. Mészáros Lajos főigazgató személyesen köszönte meg a nagylelkű támogatást, majd Sipos doktornő is, majd kiemelte: hálásak a támogatóknak, ugyan szerencsére sokszor van náluk ilyen esemény, de mindig van helye a pénznek:

- Vagy műszerre, vagy játékokra, vagy kiegészítőkre költjük, amelyek elhasználódnak, a lista sosem fogy el és mindig bővül. Ebből a mostani adományból légzésfigyelőket vásárolunk, mert a régiek cserére érettek, s ezek a csecsemők folyamatos figyeléséhez elengedhetetlenek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!