Hírek

2016.02.01. 18:07

Nagyon sokan segítenek Pecsét Istvánnak

Dunaújváros - Már azt lenne nehezebb összeszámolni, hogy hol nem gyűjtenek Pecsét István gyógyulása érdekében.

Pekarek János

Komoly munkában vagyunk: most gyűjtjük a fényképes és szöveges dokumentumokat arról, hogy városunkban és környékén hol és kik gyűjtenek pénzt, milyen módon, milyen sikerrel Pecsét István gyógyulásáért.

Mint korábban már többször beszámoltunk róla, a közeljövőben huszonkilenc éves fiatalember már csak egy speciális gyógykezelésben reménykedhet, Kínában.

Pecsét Istvánnak gyűjtünk

Ez tíz és fél millió forintba kerül. Istvánnak és családjának nincs ennyi pénze.

A javára szervezett gyűjtést megindító Dunaújvárosiak Életéért Közalapítvány kuratóriumának elnöke, dr. Bozsits Attila lapunknak február elsején délután elmondta: bankszámlájukra István javára addig kettő millió harmincegyezer ötszáz forint folyt be. Egy nemzetközi internetes oldalra befizetett adományok kettőezer-ötszáztizenegy fontot: úgy egymillió forintot tettek ki. Ám Bozsits Attila megjegyezte: tudomása van közel egymillió forintról, ami hamarosan befolyik István gyógyulása érdekében.

A városházán, pártirodákon, a kórházban is adakozhatnak István javára...

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!