A 60-as évekre változott a propaganda által kialakított nőideál

Hétköznapi élet Kádár János korában címmel jelentette meg a Corvina 2006-ban Valluch Tibor kötetét, amelyben a nőideál változásáról azt írja, hogy a politikailag meghatározott kötelező női eszménykép egyre kevésbé létezett. Továbbra is meghatározó elem maradt a kereső tevékenység ösztönzése és a politikai-ideológiai indíttatású, kissé erőltetett egyenjogúsítás. Az ideális nő helytállt a munkahelyén, tervszerűen vezette a háztartást, nevelte a gyermekeket, gondoskodott a férjéről, óvta az otthon nyugalmát, tartózkodott a szocialista erkölccsel összeegyeztethetetlen viselkedéstől, mindezek által hasznos tagjává vált a szocializmust építő magyar társadalomnak.

Matussné Lendvai Márta a Dunaújvárosi nők a hatvanas években 2008-ban kiadott tanulmánykötetében így fűzi tovább Valluch gondolatait: A nők számára a munkavállalás az anyagi függetlenség lehetőségét és a társadalmi elszigeteltségből való kitörést jelentette. A bérmunka révén megnőtt gazdasági önállóságuk, a kétkeresős családmodell elterjedésével pedig megfogyatkozott a férfi tekintélyelvi családfői szerepe.

A nők nemcsak az állami kényszer hatására vállaltak munkát. Ezért előfordult, hogy érdekeik az államéval összeütközésbe kerültek: a nők több munkahelyet akartak, az állami vállalatoknak viszont időnként kevesebb munkavállalóra volt szükségük. Az állam érdeke abban állt, hogy a nők ciklikusan végezzenek bérmunkát, könnyen mobilizálhatók legyenek, és ne legyen semmiféle érdekérvényesítési lehetőségük.

A nőideál 1960-as években, anyukák fürge ujjak önképző köre a játszótér sarkában

Az intenzív iparosítás, de később, a konszolidáció időszakában is a mindenkori gazdasági érdekek függvényében terelték a nőket a munka világából ki és be. A szocialista konszolidáció új színt vitt a nőpolitikába . Ahogy egyre kevesebb nőre volt szükség a futószalagok mellett, úgy érzett rá a kormány az anyaszerep fontosságára. A hatvanas években mind többet lehetett hallani, olvasni arról, hogy a kisgyerek számára létfontosságú a születés utáni első években az anya állandó jelenléte.

A hatvanas évekre a nők munkába állásának tényét - ha kényszerből is - de a társadalom nagy része elfogadta. Olyannyira, hogy az 1960-as évek közepétől már a háziasszony rehabilitációja volt napirenden. A gyermekgondozási segély 1967. évi bevezetése miatt a háziasszonyok rétegének problémája az érdeklődés középpontjába került, mert a GYES következtében jelentős számú fiatal anya hosszabb időre háziasszonnyá válhatott.

Az 1950-es évek végén, az 1960-as évek elején az állami és szövetkezeti formában működő takarító vállalatok próbálták pótolni a megbízható háztartási alkalmazottat. A hatvanas évektől fokozatosan kiépült a szolgáltatások rendszere, mely magában foglalta a gyermekintézményeket, a közétkeztetést, a lakáskarbantartást és a modern szolgáltatások hosszú sorát. Mindez arra hivatott, hogy megkönnyítse a nők kettős tehervállalását . A rendszer-vívmánynak tekintett gyermekintézmények és szolgáltatások a valóságban azonban korántsem elégítették ki a velük szemben támasztott követelményeket, így a házi munka társadalmasítása illúzió maradt. A második műszaknak nevezett otthoni, nem fizetett munka túlnyomórészt a nőkre hárult, a női foglalkoztatás általánossá válása, a női szerepek kiszélesedése pedig nem járt együtt a férfiszerepek változásával.

A hatvanas évektől fokozatosan kiépült a szolgáltatások rendszere, mely magában foglalta többek között a közétkeztetést is

A második műszak megkönnyítésére a Városgazdálkodási Vállalat lakástakarítási szolgáltatást indított. A nőtanács dunaújvárosi szervezete a Bartók Béla Művelődési Házzal közösen pályázatot hirdetett háziasszonyok számára idő- és pénzbeosztási-, gyermeknevelési- és hasznos háztartási tapasztalatokról.

A hatvanas évek második felétől a háztartási gépek társadalmi csoportonként eltérő módon gyors terjedése, a lakások komfortfokozatának javulása következtében a házi munka jelentősen átalakult. A gépesítés, a szolgáltatások (pl. ruhatisztítás) igénybe vétele miatt 1963-1977 között országos szinten a nők napi 5,5 óra háztartási munkára fordított ideje 4,5 órára csökkent.

Az új lakótelepek szociológiai vizsgálatát végezte el Konrád György és Szelényi Iván, majd a Valóság folyóirat 1968. 2. számában ismertették a kutatást és annak következtetéseit. Eszerint, elterjedt az elképzelés, mely szerint a technikai fejlődéssel, az életszínvonal emelkedésével a család szerepe, elsősorban gazdasági funkciói egyre inkább háttérbe szorulnak, viszont egyre több feladatot vállalnak át magukra az intézményesített szolgáltató ágazatok. E tendenciák előrevetítésével a városépítészetben is kialakult az a szemlélet, hogy a távolabbi jövőben minden lényeges háztartási feladatot intézmények fognak ellátni. Ennek a feltételezésnek messzemenő hatása lesz a lakások belső kiképzésére és felszerelésére, valamint a lakóterületi egységek intézményellátottságára.

A lakótelepen végzett vizsgálatunk tapasztalatai éppen a családok meglepő önállóságára hívták fel a figyelmet. Az összes lényeges háztartási munkák tehát a főzés, mosás, takarítás esetében azt láttuk, hogy a családoknak csupán elenyésző hányada vette igénybe az intézményes szolgáltatásokat (az üzemi és iskolai étkezés kivételével), s a családoknak 80-90 %-a mindezt maga végzi el. (A tanulmány bekerült A szocialista városok és a szociológia című kötetbe 1971-ben.)