Hírek

2014.08.10. 18:51

In memoriam Pleizer Lajos

Augusztus 10-én 64 éves korában súlyos betegségben elhunyt Pleizer Lajos, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke, a Sárosdi Farkas Gyula Általános Iskola nyugalmazott igazgatója.

Pleizer Lajos a pécsi Tanárképző Főiskolán végzett biológia- földrajz, majd mezőgazdasági ismeretek – gyakorlatok szakon, és a későbbiekben közoktatás vezetői szakvizsgát tett. 1973-tól 2010-ig tanárként majd iskolaigazgatóként a Sárosdi Farkas Gyula Általános Iskolában dolgozott.

A rendszerváltoztatás idején részt vesz az MDF megalapításában és szervezésében. 2003-tól tagja a Fidesznek, majd a szervezet sárosdi csoportjának elnöke volt.1

990-től 2012-ig volt tagja Sárosd Nagyközség Képviselőtestületének. 1998-tól 2002-ig, majd 2006-tól haláláig a Fejér Megyei Közgyűlés tagja. 2010 októberében választották a Közgyűlés alelnökévé. 2012-ben az elnöki tisztség megüresedése idején átmenetileg vezette a megyei önkormányzatot. Alelnökként a megye értékeinek megőrzésével és megismertetésével, Fejér megye közbiztonsági kérdéseivel, szociális és civil szervezetekkel ápolt kapcsolatokkal és különösen a megye déli részének felzárkóztatásával foglalkozott.

Egész pályafutása során megismerhették kiegyensúlyozott vélemény kialakítására való tudatos törekvését, bölcsességét, segítő szándékát. Pedagógusi hivatásából fakadó közvetlensége és embersége, tiszta szívű, egyenes jelleme miatt sokan tisztelték és szerették.

Pleizer Lajost a Fejér Megyei Önkormányzat saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!