Hírek

2013.06.17. 14:34

Huszonöt éve pap

Különlegesen szeretetteljes és áldott eseményük volt Előszállás, Nagykarácsony és Daruszentmiklós katolikus hívőinek: ezüstmisét tartottak a templomban vasárnap délelőtt.

Dunaújvárosi Hírlap

Mihályi Miklós plébánost 1988. június 18-án, Székesfehérváron szentelték pappá. Ezen évforduló alkalomból ezüstmisét tartott az előszállási templomban, amelyre nagyon sok hívő elment a három településről.

Miklós atya három emberöltőről beszélt, és köszönetet mondott szüleinek, a keresztény közösségnek, ahonnan kapta indíttatását a papi pályához. Híveinek, akik erőt adnak vállalt feladatának teljesítéséhez. Beszélt a nehézségekről, amelyek a vallást, a katolikus egyház munkáját sokáig övezték.

Mihály Miklóst 25 éve szentelték pappá

Úgy véli, nagyon megváltozott a környezetünk, sok hatás ér minket a felgyorsult életünkben. Beszédében kitért „a világban szétszóródott gyermekekre is”. A gondok és nehézségek ellenére is új lehetőségeket lát arra, hogy ismét szeretetteljessé váljon a közösség – ezt jövőbeni feladatának tekinti.

Az egyházközség tagjai ajándékokkal köszönték meg plébánosuk áldásos munkáját, s kifejezték hálájukat neki. Miklós atya két ajándékot is átnyújtott híveinek: vendégül látta a megjelenteket, és búcsúzáskor mindenkit egyenként megáldott.

Munkájához, terveinek megvalósításához kívánunk töretlen hitet, jó egészséget az elkövetkező években.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!