Hírek

2017.07.21. 13:55

Fiatal horgászok próbálták ki, milyen a kapás a kisapostagi Duna-ágban

Vonzó horgász- és kirándulóhely a kisapostagi Duna-part. A népszerűséget mi sem bizonyítja jobban, mint hogy július 19-én, szerdán a Hofesz - Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége - szervezésében hetven, székesfehérvári gyermek ismerkedett egy napon át a Duna-part sajátosságaival, szépségével.

Horváth László

- A Kisapostagi Horgász Szakosztály meghívására érkeztünk a Duna-partra. Horgásztunk, fürödtünk, és rendkívül élveztük a folyó nyújtotta kikapcsolódási lehetőségeket - ismertette a kirándulás történetét Pásztor Szilvia táborvezető-helyettes. Horgásztáborunk szerdai napja mindig kirándulással telik, ahol egy-egy egyesületi vizet látogatunk meg. A helyi horgász szakosztály tagja a Hofesznek, így esett a választás a kisapostagi Duna-szakaszra. Hetedik éve szervezzük horgásztáborainkat. Nyaranta négy turnuson keresztül fogadjuk az érdeklődő gyerekeket. Célunk, hogy ifjú horgászokat neveljünk, illetve az arra alkalmasakat versenyzőnek képezzük. A szabályos halfogás technikáján kívül a természet szeretetére, megóvására is megtanítjuk a nálunk nyaralókat. Az élményekkel teli, jó kedvvel hazatérők egészen biztosan törvénytisztelő és remek horgászok lesznek - beszélt a Hofesz kisapostagi kirándulásáról a gyerekek vezetője.

Pásztor Szilvia táborvezető-helyettes és a kisapostagi horgászok képviselője, Kapuczin Lajos, valamint a halőrök remek csónakázóprogramot szerveztek a táborozóknak

A vendéglátó horgász-szakosztály képviseletében Kapuczin Lajos elnök és felesége fogadta a táborozókat a Bárka Vendéglő és Dunagyöngye Jachtkikötő melletti sóderes területen. Ahogy lapunknak is elmondták, örömmel csatlakoztak a kezdeményezéshez. A kisapostagi Duna-part gyönyörű és kedvelt horgászhely. Rengeteg fejlesztési lehetőség rejlik benne. Igyekszenek népszerűsíteni, mint például a legközelebbi rendezvényen is, augusztus 12-ei XVIII. Kisapostagi Halászléfőző Versenyen.

Kisapostagon még palacsintával is vendégül látták a Fejér megyei gyerekeket. Képünkön Nagy Attila polgármester köszönti a táborozókat

A nap folyamán különleges programot is kaptak a táborozók. A szövetség dunai szakaszának halőrei motorcsónakoztatással kedveskedtek a vendégeknek. Ráadásul - még emlékezetesebbé téve a kisapostagi Duna-parton eltöltött időt - a község polgármestere Nagy Attila, valamint a helyi horgászegyesület és segítőinek köszönhetően remek palacsintapartival zárult a rendezvény. Amit még érdemes tudni a történetről: 1993-ban alakult a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége. A szövetség jelenleg a Fehérvárcsurgói-víztározó, a Pátkai-víztározó, a Palotavárosi tavak, a Gaja és Sárvíz-Malomcsatorna vízkezelője. Létszáma tizenegyezer felnőtt és csaknem ezer gyermekhorgászt számlál 49 egyesületbe tömörülve. Fő cél, hogy a kezelésben lévő vízterületek természeti értékeit megóvják, fejlesszék, bővítsék, és folyamatosan növeljék ismertségét hazánkban és külföldön egyaránt. Horgászvizeink kedvelt és a társadalom széles csoportjai számára elérhető, halban gazdag sporthorgász helyszínekké váljanak, ezáltal kellemes, kulturált kikapcsolódást nyújtsanak minden tagegyesületi horgásztársnak - olvasható a szövetség honlapján.

Németh Béla, Varga Zsolt (Székesfehérvár), Zámbó Zsolt, Fekete Zsolt dunaújvárosi halőrök 66 folyam-kilométeren őrködnek. Most a gyerekekre vigyáztak


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!