Hírek

2013.12.11. 20:35

Hitelfelvétel nélkül tervezik a büdzsét

Dunaújváros - A törvényi kötelezettségnek megfelelően közmeghallgatást tartottak szerdán a városházán, a polgármester és a képviselők jelenlétében.

Gallai Péter

Az eseményen Cserna Gábor, a település vezetője 2013-at úgy jellemezte, mint igen gazdag és jelentős változásokkal teli esztendő. A polgármester számvetést tartott több vonalon, ebből a kormányzati segítséggel megvalósuló, hárommilliárdos városfejlesztési programokat, és az adósságkonszolidációt sem hagyta ki. Utóbbi révén 2014-ben bármilyen összetételű közgyűlés alakul, az nullszaldós költségvetéssel vághat neki a következő ciklusnak.

- A helyi adókból és az állami normatívából közel tízmilliárd forintos bevételt várnak 2014-ben. A kiadási oldalunkat ez határozza meg, de semmilyen formában nem kívánunk hitelfelvétellel élni - hangsúlyozta Cserna Gábor, aki a pályázatok fontosságát emelte ki, hiszen buta az a politikus aki azt mondja, ezek nélkül működni tud egy település. Az összejövetelen az idei évben végzett városüzemeltetés munkák is szóba kerültek, mint a lakosságot leginkább érintő feladat. Cserna az útjavítások kapcsán elmondta: 1200 kátyút tömtek be, de tudja, rögtön tudnának neki mutatni újakat kérte, ezeket jelentsék be a hivatalban. Megtudtuk azt is, játszóterek felújítása, megrongált eszközök pótlása 4,5 milliót költöttek.

Fontos pontként hangzott el, hogy a tervek szerint februárra a város maradék, ötmilliárdos adósságát is átvállalja a kormány, s elhangzott, hogy a kormányfői egyéni keretből is kinéz még egy jelentősebb támogatás a városnak. Annak, amit szeretnének a többi megyei jogú város mögé felzárkóztatni.

A gazdaságélénkítéssel kapcsolatban jó hírrel szolgált: Hingyi László képviselővel előrehaladott tárgyalásban vannak egy munkahelyteremtő beruházás idehozatalán, ami főként nőket dolgoztatna. Reményei szerint ezt 2014 elején be is jelenthetik.

A tájékoztató végén jöhettek a kérdések. Dr. Király Zoltán, a Dunamenti Regionális Népfőiskola alelnöke abban kért segítséget, hogy az általuk használt újtelepi iskola tornatermét a birkózók kapták meg. Viszont rendezvényeikhez, oktatásukhoz szükségük van erre. A polgármester ígérte: megoldást találnak, mindkét fél megelégedésére. Orgovány Zoltán az új beruházások mellett a városi intézmények állagmegóvására hívta fel a figyelmet. Hum János a DVCSH-ról, mint a város életének megkeserítőjéről tett fel több kérdést ezekre harminc napon belül írásban kap választ.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!